
Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta
Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképpen a halakból is, amennyit akarnak vala. Ján 6:1
Ahol a hitünk találkozik Istennel és Igéjével.

Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképpen a halakból is, amennyit akarnak vala. Ján 6:1
![2 Van pedig Jeruzsálemben a Juh[kapu]nál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van.](https://gyozedelmesgyulekezet.hu/wp-content/uploads/2024/12/EOG0948-300x300.jpg)
Felele neki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.

Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem

Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel

Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és