Jel 2:1 – 2:29
Krisztus levele az efézusi gyülekezethez és felvigyázójához
1 Az efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobb kezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között:
2 Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;
3 És [terhet] viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.
4 De az a [mondás]om ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
5 Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.
6 De az megvan benned, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök.
7 Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.
8 A smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él:
9 Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
10 Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Íme a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és neked adom az életnek koronáját.
11 Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. Aki győz, annak nem árt a második halál.
12 A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van:
13 Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, ahol a Sátán királyi széke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hű bizonyságomnak napjaiban sem, aki megöleték nálatok, ahol a Sátán lakik.
14 De van valami kevés [panasz]om ellened, mert vannak ott nálad, akik a Bálám tanítását tartják, aki Bálákot tanította, hogy vessen botránykövet az Izrael fiai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból, és paráználkodjanak.
15 Így vannak nálad is, akik a nikolaiták tanítását tartják, amit gyűlölök.
16 Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával.
17 Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki nem tud, csak az, aki kapja.
18 A thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzó fényű érchez:
19 Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél.
20 De van valami kevés [panasz]om ellened, mert megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek.
21 Adtam neki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg.
22 Íme én ágyba vetem őt, és azokat, akik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből.
23 És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.
24 Nektek pedig azt mondom és mind a többi thiatirabelieknek is, akiknél nincsen e tudomány, és akik nem ismerik a Sátán mélységeit, amint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet,
25 Hanem ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.
26 És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
27 És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól:
28 És adom annak a hajnalcsillagot.
29 Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.