2Sám 18:1 – 18:33

Absolont legyőzik és Joáb megöli

  1 Megszámlálá pedig Dávid a népet, amely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjük.
  2 És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig [bízá] a gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.
  3 De a nép monda: Ne jöjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te [teszesz] [annyit], mint mi tízezren: jobb azért, hogy te a városból légy nekünk segítségül.
  4 Monda azért nekik a király: Ami nektek jónak tetszik, én azt művelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezrenként.
  5 Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én értem kíméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felől.
  6 Kiméne azért a nép a mezőre, az Izrael ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.
  7 És megvereték ott az Izrael népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, [mintegy] húszezer emberé.
  8 És kiterjedt a harc az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdő, mint a fegyver azon a napon.
  9 És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sűrű ágai alá, [hol] fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.
  10 Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Íme, láttam Absolont egy cserfán függeni.
  11 Monda pedig Joáb az embernek, aki megmondotta vala neki: Íme láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst [siklus]sal és egy övvel.
  12 Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király neked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kíméljétek, bárki [legyen], az ifjút, Absolont.
  13 Vagy ha orozva törtem volna életére – mivel a király előtt semmi sem marad titokban – magad is ellenem támadtál volna.
  14 Monda azért Joáb: Nem akarok előtted késedelmezni; és vőn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.
  15 Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék őt.
  16 Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izraelnek űzéséből, mert kímélni akará Joáb a népet.
  17 Absolont pedig felvevék, és veték őt az erdőn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izrael elmeneküle, ki-ki az ő sátorába.
  18 Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, amely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nekem oly fiam, akin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.

Kúsi követsége

  19 Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította őt az Úr az ő ellenségeinek kezéből.
  20 És monda neki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.
  21 Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb előtt, és elszaladt.
  22 És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem neked való [ez] a hírmondás?!
  23 Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Ő pedig monda neki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelőzé Kúsit.
  24 Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felméne a kapu tetejére, a kőfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.
  25 Kiálta azért az őrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jő, hír van az ő szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
  26 Látá pedig az őrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az őrálló a kapunállónak, mondván: Íme [más] ember [is] fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.
  27 Monda ismét az őrálló: Amint látom, az elsőnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.
  28 Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arccal a földre a király előtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.
  29 Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
  30 És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
  31 E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, akik ellened támadtak volt.
  32 Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: [Úgy] legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.

Dávid sírása

  33 És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!