Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És lőn, amikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda neki: Fiam; és ez monda neki: Ímhol vagyok.
2 És monda: Íme megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
3 Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadássz énnekem vadat.
4 És csinálj nekem kedvem szerint való ételt, és hozd el nekem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.
5 Rebeka pedig meghallá, amit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s amint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadásszon és hozzon:
6 Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Íme hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
7 Hozz nekem vadat, és csinálj nekem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok.
8 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok neked.
9 Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nekem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, amint ő szereti.
10 Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.
11 Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: Íme az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.
12 Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
13 És monda neki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nekem.
14 Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, amint szereti vala az ő atyja.
15 És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát.
16 A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát.
17 És az ételt amelyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.
18 És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?
19 Monda Jákób az ő atyjának: Én [vagyok] Ézsaú a te elsőszülötted, akképpen cselekedtem amint parancsolád, kelj fel, kérlek, ülj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
20 És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
21 És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajon te vagy-e az én fiam Ézsaú vagy nem?
22 Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, aki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
23 És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annak okáért megáldá őt.
24 És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
25 Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive neki és ivék.
26 Akkor monda neki Izsák az ő atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
27 Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, amelyet megáldott az Úr.
28 Adjon az Isten teneked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.
29 Népek szolgáljanak neked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott.
30 És lőn amint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és éppen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
31 És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
32 És monda neki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.
33 Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nekem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.
34 Amint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.
35 Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.
36 Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-e nekem is valami áldást?
37 Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Íme uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam neki, gabonával is borral is őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam?
38 Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-e neked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
39 Felele azért Izsák az ő atyja, és monda neki: Íme kövér földön lesz lakásod, és [részed lesz] az ég harmatjából onnan felül;
40 És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
41 Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, amellyel megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és [akkor] megölöm az én öcsémet Jákóbot.
42 Mikor pedig hírül vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédeit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és monda neki: Íme Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
43 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
44 És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
45 Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról amit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?
46 Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a khitteusok leányai közül vesz feleséget, amilyenek ezek is, ez ország leányai közül valók; minek nekem az élet?
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és