Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.

Márk 9:1 – 9:50

Krisztus megdicsőülése

  1 Azután monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
  2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;
  3 És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.
  4 És megjelenék nekik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.
  5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
  6 De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.
  7 És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok.
  8 És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.
  9 Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nekik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból feltámad.
  10 És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?
  11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
  12 Ő pedig felelvén, monda nekik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
  13 De mondom nektek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint meg van írva őfelőle.

Ördöngős néma meggyógyítása

  14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek vala.
  15 És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
  16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
  17 És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van.
  18 És ahol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
  19 Ő pedig felelvén neki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
  20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
  21 És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
  22 És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülvén rajtunk.
  23 Jézus pedig monda neki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
  24 A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.
  25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
  26 És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
  27 Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
  28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
  29 Ő pedig monda nekik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.

Jézus másodszor jelenti szenvedéseit

  30 És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja.
  31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nekik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.
  32 De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni.

Rangkérdés. Alázatosság és a kicsinyek gondja ajánltatik. Óvás botránkoztatástól

  33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?
  34 De ők hallgatának, mert egymás között afelett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?
  35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nekik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.
  36 És előfogván egy gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nekik:
  37 Aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.
  38 János pedig felele neki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.
  39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
  40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.
  41 Mert aki innotok ad egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, el nem veszti az ő jutalmát.
  42 Aki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.
  43 És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb neked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
  44 Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
  45 És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb neked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
  46 Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
  47 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb neked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.
  48 Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
  49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.
  50 Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Még több tartalomért keresd fel fórum oldalunkat is ahol magad is aktív részese lehetsz az Úr közösségének.​

Elérhetőségeink

Címünk