Péld 28:1 – 28:28
A kegyesség és becsületesség áldása, az istentelenség átka
1 Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.
2 Az ország bűne miatt sok annak a fejedelme; az eszes és tudós ember által pedig hosszabbodik fennállása.
3 A szegény ember[ből támadott] elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, mely nem hagy kenyeret.
4 Akik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat; de akik megtartják a törvényt, harcolnak azokkal.
5 A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot; akik pedig keresik az Urat, mindent megértenek.
6 Jobb a szegény, aki jár tökéletesen, mint a kétfelé sántáló istentelen, aki gazdag.
7 Aki megőrzi a törvényt, eszes fiú az; aki pedig társalkodik a dobzódókkal, gyalázattal illeti atyját.
8 Aki öregbíti az ő marháját kamattal és uzsorával, annak gyűjt, aki könyörül a szegényeken.
9 Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos.
10 Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra, vermébe maga esik bele; a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót.
11 Bölcs az ő maga szemei előtt a gazdag ember; de az eszes szegény megvizsgálja őt.
12 Mikor örvendeznek az igazak, nagy ékesség az; mikor pedig az istentelenek feltámadnak, keresni kell az embert.
13 Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
14 Boldog ember, aki szüntelen retteg; aki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik.
15 Mint az ordító oroszlán és éhező medve, olyan a szegény népen uralkodó istentelen.
16 Az értelemben szűkölködő fejedelem nagy elnyomó is; [de] aki gyűlöli a hamis nyereséget, meghosszabbítja napjait.
17 Az ember, akit ember-vér terhel, a sírig fut; senki ne támogassa őt.
18 Aki jár tökéletesen, megtartatik; aki pedig álnokul két úton jár, egyszerre elesik.
19 Aki munkálja az ő földét, megelégedik étellel; aki pedig hiábavalóságok után futkos, megelégedik szegénységgel.
20 A hívő ember bővelkedik áldásokkal; de aki hirtelen akar gazdagulni, büntetlen nem marad.
21 Személyt válogatni nem jó; mert [még] egy falat kenyérért [is] vétkezhetik az ember.
22 Siet a marhakeresésre a gonosz szemű ember; és nem veszi észre, hogy szükség jő reá.
23 Aki megfeddi az embert, végre [is] inkább kedvességet talál, mint a sima nyelvű.
24 Aki megrabolja az atyját, és anyját és azt mondja: nem vétek! társa a romboló embernek.
25 A telhetetlen lélek háborúságot szerez; aki pedig bízik az Úrban, megerősödik.
26 Aki bízik magában, bolond az; aki pedig jár bölcsen, megszabadul.
27 Aki ad a szegénynek, nem lesz neki szüksége; aki pedig elrejti a szemét, megsokasulnak rajta az átkok.
28 Mikor felemeltetnek az istentelenek, elrejti magát az ember; de mikor azok elvesznek, öregbülnek az igazak.