
A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az
A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Egybehívatá pedig Dávid Jeruzsálembe az Izrael összes fejedelmeit, a nemzetségek fejedelmeit, a király szolgálatában levő csapatok elöljáróit, az ezredeseket, a századosokat, a király minden jószágának és marhájának gondviselőit, a maga fiait is, udvariszolgáival, a harcosokat minden erős vitézivel egyetemben.
2 És felálla Dávid király az ő lábaira, és monda: Halljátok meg [szómat] atyámfiai és én népem! Elvégezém szívem szerint, hogy az Úr szövetsége ládájának nyugodalmas házat csináltatnék és a mi Istenünk lábainak zsámolyt; hozzá is készítettem [mindent] az építéshez.
3 De az Isten monda nekem: Ne [te] csinálj házat az én nevemnek; mert hadakozó ember vagy, [sok] vért is ontottál [immár].
4 Engem választa az Úr, Izrael Istene az én atyámnak egész házából, hogy lennék királya az Izrael népének mindörökké; mert Júdát választotta elöljárónak és a Júda törzsében az én atyámnak háznépét; az én atyámnak fiai közül pedig engem méltóztatott királlyá tenni egész Izrael felett.
5 És minden fiaim közül (mert az Úr sok fiakat adott nekem) választotta Salamont az én fiamat, hogy ülne az Úr királyságának székében Izrael felett.
6 És monda nekem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvaraimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is neki atyja leszek;
7 Megerősítem az ő királyságát mindörökké; ha az én parancsolataimat és ítéleteimet szorgalmatosan megtartándja, amint e mai napon.
8 Most azért az egész Izraelnek, az Úr gyülekezetének szeme előtt és a mi Istenünk hallására: őrizzétek s keressétek az Úrnak a ti Isteneteknek minden parancsolatit, hogy bírhassátok e jó földet, és hogy örökségül hagyhassátok fiaitokra is magatok után mindörökké.
9 Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj neki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden [emberi] gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké.
10 Most azért, mivelhogy az Úr választott téged, hogy neki szent házat építs: légy erős és készítsd meg azt.
11 Akkor átadá Dávid az ő fiának, Salamonnak a tornácnak, annak házacskáinak, kincstartó helyeinek, felházainak és belső kamaráinak, a kegyelem táblája helyének is formáját,
12 És mindennek formáját, amelyeket szívében elgondolt vala, az Úr házának pitvarai felől, az Isten háza kincsének és a szent kincseknek számára körös-körül levő minden kamarák felől.
13 A papok és léviták csapatjainak [háza], az Úr háza szolgálatának minden munkája és az Úr háza szolgálatára való minden eszköz felől.
14 Azután aranyat mérték szerint, a különböző szolgálatok eszközei számára; mértékkel minden ezüst eszközök és a különböző szolgálatok eszközei számára.
15 [Vagyis] aranyat mértékkel az arany gyertyatartókra és azok arany szövétnekére, mértékkel mindenik gyertyatartóra és annak szövétnekire, s az ezüst gyertyatartókra mértékkel, a gyertyatartóra és annak szövétnekire, mindegyik gyertyatartó rendeltetése szerint.
16 És aranyat mértékkel, a szent kenyerek asztalai, minden asztal számára, azonképpen ezüstöt az ezüst asztalok számára.
17 A villákra, medencékre és kancsókra tiszta aranyat; az arany poharakra is [bizonyos] mérték szerint ada aranyat, minden pohárra; és az ezüst poharakra ezüstöt [bizonyos] mértékkel, minden pohárra.
18 A füstölő oltár számára megtisztított aranyat mérték szerint; aranyat a szekérnek [azaz] a keruboknak mintázására, akik kiterjesztett [szárnyakkal] az Úr szövetségének ládáját befedezik.
19 Mindezek az Úr kezétől írattattak meg, aki engem megtanított az egész alkotmány formájára.
20 Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét.
21 Íme, itt vannak a papok és léviták csapatjai az Isten házának minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen bölcsességgel, a fejedelmek is és az egész nép minden dolgaidra nézve.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét
A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: Jel 2:1 – 2:29 Krisztus levele az efézusi gyülekezethez és
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala