
Míká bálványai és az önkényes istentisztelet veszélye.
Míká bálványai és az önkényes istentisztelet veszélye. Bírák 17 Míká történetén keresztül mutatja be, milyen gyorsan eltorzul az Isten-tisztelet, amikor az ember saját elképzelései szerint
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Grádicsok éneke.; Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
2 Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!
3 Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.
4 Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön!
5 Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.
6 Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Míká bálványai és az önkényes istentisztelet veszélye. Bírák 17 Míká történetén keresztül mutatja be, milyen gyorsan eltorzul az Isten-tisztelet, amikor az ember saját elképzelései szerint

Sámson bukása, Delila árulása és az utolsó könyörgő erő. Bírák 16 Sámson bukásának fejezeteként mutatja be, hogyan válik a sorozatos erkölcsi engedmények következményekké. Sámson először

Sámson bosszúja, az állkapocs fegyvere és az ÚR szabadítása. Bírák 15-ben Sámson személyes sérelme országos konfliktussá növekszik, amikor kiderül, hogy filiszteus feleségét másnak adták. Bosszúként