
Amikor a fenyegetést az Úr elé visszük – Ezékiás imája és Jeruzsálem szabadulása.
Amikor a fenyegetést az Úr elé visszük – Ezékiás imája és Jeruzsálem szabadulása. A 2Királyok 19 Ezékiás király válaszát mutatja be Asszíria fenyegetésére: nem emberi
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről.
2 És az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nekünk
3 Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
4 És ezeket azért írjuk nektek, hogy örömetek teljes legyen.
5 És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.
6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekesszük.
7 Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincsen mi bennünk.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Amikor a fenyegetést az Úr elé visszük – Ezékiás imája és Jeruzsálem szabadulása. A 2Királyok 19 Ezékiás király válaszát mutatja be Asszíria fenyegetésére: nem emberi

Ezékiás hite a fenyegetés idején – amikor az Úrban való bizalom próbára kerül. A 2Királyok 18 Ezékiás király uralkodásának kezdetét és hitének próbatételét mutatja be.

Amikor Isten népe nem hallgat az intésre – Izráel bukása és Samária fogsága. A 2Királyok 17 Izráel északi országának bukását mutatja be, amikor Samária Asszíria