...
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Annak okáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés

Ef 2:1 – 2:22

Az ember nyomorúsága Krisztuson kívül, a hívők boldogsága a Krisztus egyházában, az Isten hajlékában

  1 Titeket is [megelevenített], akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
  2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;
  3 Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratát, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:
  4 De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,
  5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
  6 És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
  7 Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.
  8 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
  9 Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
  10 Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
  11 Annak okáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés,
  12 Hogy ti, [mondom], abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;
  13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
  14 Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két [nemzetséget], és lerontotta a közbevetett választófalat,
  15 Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;
  16 És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.
  17 És eljövén, békességet hirdetett nektek, a távol valóknak és a közel valóknak.
  18 Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
  19 Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
  20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus,
  21 Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
  22 Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Még több tartalomért keresd fel fórum oldalunkat is ahol magad is aktív részese lehetsz az Úr közösségének.​

Elérhetőségeink

Címünk

Seraphinite AcceleratorOptimized by Seraphinite Accelerator
Turns on site high speed to be attractive for people and search engines.