
És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy
És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy áldozattal járuljon az Úrhoz, az Úrnak hajléka előtt: vérontásul tulajdoníttassék az annak az embernek; vért ontott,
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Tetszék Dáriusnak, és rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót, hogy az egész birodalomban legyenek;
2 És azok fölé három igazgatót, akik közül egy vala Dániel, hogy a tiszttartók nekik adjanak számot, és a királynak semmi károsodása ne legyen.
3 Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkívüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozék tenni az egész birodalom fölé.
4 Akkor az igazgatók és tiszttartók igyekvének okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt; de semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne.
5 Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene [valamit] az ő Istenének törvényében!
6 Akkor azok az igazgatók és tiszttartók berohantak a királyhoz, és így szólának: Dárius király, örökké élj!
7 Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erős tilalom adassék, hogy ha valaki harminc napig kér valamit valamely istentől vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe.
8 Most [azért], oh király, erősítsd meg e tilalmat és add ki írásban, hogy meg ne változtassék a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint.
9 Annak okáért Dárius király adott írást és tilalmat.
10 Dániel pedig, amint megtudta, hogy megíratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dicséretet tőn az ő Istene előtt, amiként azelőtt cselekszik vala.
11 Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, amint könyörge és esedezék az ő Istene előtt.
12 Ekkor bemenének, és mondák a királynak a király tilalma felől: Nem megírtad-e a tilalmat, hogy ha valaki kér valamit valamely istentől vagy embertől harminc napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe? Felele a király és monda: Áll a szó! a médek és perzsák vissza nem vonható törvénye szerint.
13 Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, amit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését.
14 Akkor a király, amint hallotta ezt, igen restelkedék amiatt, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugatig törekedék őt megmenteni.
15 Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és mondák a királynak: Tudd meg, király, hogy ez a médek és perzsák törvénye, hogy semmi tilalom vagy végzés, amelyet a király rendel, meg ne változtassék.
16 Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!
17 És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve.
18 Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom.
19 Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne.
20 És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól?
21 Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj!
22 Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nekem; mert ártatlannak találtattam őelőtte és te előtted sem árthattak el, oh király, semmi vétket.
23 Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta: mert hitt az ő Istenében.
24 És parancsola a király, és előhozák azokat a férfiakat, akik Dánielt vádolák, és az oroszlánok vermébe vettetének mind ők, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére sem jutának, amikor rájuk rontának az oroszlánok és minden csontjukat összezúzták.
25 Akkor Dárius király ira minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, akik az egész földön lakozának: Békességtek bőséges legyen!
26 Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig [megtart];
27 Aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.
28 És ennek a Dánielnek jó szerencsés lőn dolga a Dárius országában és a perzsa Círus országában.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy áldozattal járuljon az Úrhoz, az Úrnak hajléka előtt: vérontásul tulajdoníttassék az annak az embernek; vért ontott,
Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek;
És készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul; így szerezzen neki engesztelést a pap az Úr előtt az