Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földéről, a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.
2 És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a kananeusokat, emoreusokat, khitteusokat, perizeusokat, khivveusokat és jebuzeusokat:
3 A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton.
4 Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.
5 Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izrael fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.
6 És lerakták magukról az Izrael fiai az ő ékességeket, a Hóreb hegyétől fogva.
7 Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind aki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.
8 És lőn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és ki-ki mind az ő sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.
9 És lőn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhő-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.
10 És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és ki-ki meghajlék az ő sátorának ajtajában.
11 Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.
12 És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nekem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nekem kit küldesz velem; pedig azt mondtad [nekem]: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt.
13 Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nekem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.
14 És monda: Az én orcám menjen-e [veletek], hogy megnyugtassalak?
15 Monda neki [Mózes]: Ha a te orcád nem jár [velünk], ne vigyél ki minket innen.
16 Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-e, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van.
17 Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.
18 És mondá [Mózes]: Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet.
19 És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek.
20 Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
21 És monda az Úr: Íme van hely én nálam; állj a kősziklára.
22 És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
23 Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és