Zsid 2:1 – 2:18
Krisztust kell teljességgel hallgatnunk
1 Annak okáért annál is inkább szükséges nekünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.
2 Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését:
3 Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra,
4 Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.
Krisztus útja a szenvedéseken át a dicsőségbe
5 Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk.
6 Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá?
7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy neki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy neki minden alávettetett.
9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.
10 Mert illendő vala, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni,
12 Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dicséretet mondok neked.
13 És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nekem adott.
14 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
15 És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.
16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.
17 Annak okáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
18 Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.