
A bárányt pedig ott ölje meg, ahol a bűnért való áldozatot
A bárányt pedig ott ölje meg, ahol a bűnért való áldozatot és az egészen égőáldozatot ölik meg a szent helyen; mert amiképpen a bűnért, azonképpen
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Az éneklőmesternek; zsoltár; Dávid éneke.
2 Tied a hódolat, a dicséret, oh Isten, a Sionon; és neked teljesítik [ott] a fogadást.
3 Oh könyörgést meghallgató, hozzád folyamodik minden test.
4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg.
5 Boldog az, akit te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a te tornácaidban; hadd teljesedjünk meg a te házadnak javaival, a te templomodnak szentségével!
6 Csodálatos dolgokat szólasz nekünk a te igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma;
7 Aki hegyeket épít erejével, körül van övezve hatalommal;
8 Aki lecsillapítja a tengerek zúgását, habjaik zúgását, és a népek háborgását.
9 Félnek is jeleidtől a szélek lakói; a napkelet és nyugat határait megörvendezteted.
10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzesz nekik, mert úgy rendelted azt.
11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod.
12 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad;
13 Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi.
14 A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
A bárányt pedig ott ölje meg, ahol a bűnért való áldozatot és az egészen égőáldozatot ölik meg a szent helyen; mert amiképpen a bűnért, azonképpen
És a kelevény helyén fehér daganat, vagy vörhenyes fehér folt támad, jelentse magát a papnál. 3Móz 13:1 – 13:59 Az emberen fakadt poklosság megismerése 1
Szólj Izrael fiainak, mondván: Ha az asszony lebetegszik, és fiat szül, tisztátalan legyen hét napig; az ő havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan. 3Móz 12:1