
Lévi törzse és a szent szolgálat rendje.
Lévi törzse és a szent szolgálat rendje. Az 1Krónikák 6 fejezete Lévi törzsének nemzetségi vonalát mutatja be, különös hangsúllyal a papi és lévita szolgálatra. A
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében.
2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
3 És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell neki oldoztatni egy kevés időre.
4 És láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nekik ítélettétel; és [látám] azoknak lelkeit, akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
5 A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
6 Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
7 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
8 És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye.
9 És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
10 És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
11 És láték egy nagy fehér királyi széket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyük nem találtaték.
12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek [könyve]; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.
13 És a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
14 A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Lévi törzse és a szent szolgálat rendje. Az 1Krónikák 6 fejezete Lévi törzsének nemzetségi vonalát mutatja be, különös hangsúllyal a papi és lévita szolgálatra. A

Kiváltság, harc és hűtlenség következményei. Az 1Krónikák 5 fejezete Rúben, Gád és Manassé fél törzsének nemzetségi vonalát és történelmi helyzetét mutatja be. Rúben elsőszülött volt,

Jábes imádsága és a nemzedékek között megmutatkozó isteni kegyelem. Az 1Krónikák 4. fejezete Júda további nemzetségeit, majd Simeon leszármazottait sorolja fel, de a névsor közben