...
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.

2Krón 4:1 – 4:22

A templom egyes részeinek és eszközeinek leírása

  1 Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.
  2 Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing vala, körös-körül kerek, és öt sing magas, és harminc sing zsinór érte be a kerületit.
  3 Az alatt ökör alakok valának körös-körül, tíz lévén egy singnyire, amelyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésből.
  4 Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugatra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül [vala] rajtuk, hátuk pedig mind befelé.
  5 Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajka, [vagy] a liliom virága; és háromezer báth fért belé.
  6 Csináltatott annak felette tíz mosdómedencét, és ötöt helyeztete jobb kéz felől, ötöt pedig bal kéz felől, hogy azokban mossanak, mossák azt, ami áldozatra való; a tenger pedig [avégre vala], hogy abban mosakodjanak a papok.
  7 Csináltatott tíz arany gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyezteté a templomban, ötöt jobb kéz felől, ötöt bal kéz felől.
  8 Csináltatott tíz asztalt is, amelyeket helyeztete a templomban, ötöt jobb kéz felől, ötöt bal kéz felől; csináltatott száz arany medencét is.
  9 Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornácot; és ajtókat a tornácra, s azok ajtajait rézzel borítá be.
  10 A tengert pedig helyezteté jobb kéz felől napkeletre, délnek ellenébe.
  11 Húrám fazekakat, lapátokat és medencéket is csinált. És elvégezé Húrám a művet, amelyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában;
  12 [Tudniillik] a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetején valának.
  13 És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetején valának.
  14 Csinála talpakat is, és azokra mosdómedencéket.
  15 Egy tengert és tizenkét ökröt az alá.
  16 Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az ő atyja tiszta rézből csinálta Salamon királynak az Úr háza számára.
  17 A Jordán mezején önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között.
  18 Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát.
  19 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt]: az arany oltárt és az asztalokat, amelyeken a szent kenyerek [voltak].
  20 A gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésük szerint a szentek-szentje előtt, finom aranyból.
  21 Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevőit is aranyból, és pedig tiszta aranyból.
  22 És az ollókat, medencéket, tálakat és tömjénezőket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez [való bejárat] belső ajtóit és a templom házának belső ajtóit aranyból.

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Elérhetőségeink

Címünk

Seraphinite AcceleratorOptimized by Seraphinite Accelerator
Turns on site high speed to be attractive for people and search engines.