
A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja
A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: Jel 2:1 – 2:29 Krisztus levele az efézusi gyülekezethez és
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf, Hémán és Jédutun fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal. Azok száma, akik e szolgálatra rendeltettek, az ő szolgálatuk szerint.
2 Az Asáf fiai közül: Zakkúr, József, Nétánia és Asaréla, az Asáf fiai Asáf mellett, aki a király mellett prófétál vala.
3 A Jédutun [fiai] közül: A Jédutun fiai Gedália, Séri, Jésája, Hasábia, Mattithia [és] [Simei], hatan citerával az ő atyjuk Jédutun mellett, aki az Úr tiszteletére és dicséretére prófétál vala.
4 A Hémán [fiai] közül: Hémán fiai: Bukkija, Mattánia, Uzziel, Sébuel, Jérimót, Hanánia, Hanáni, Eliáta, Giddálti, Romámti-Ezer, Josbekása, Mallóti, Hótir, Maháziót.
5 Ezek mind Hémán fiai, aki az Isten beszédeiben a király látnoka a [hatalom] szarvának emelésére. Az Isten Hémánnak tizennégy fiút és három leányt ada.
6 Ezek mindnyájan az ő atyjuk mellett valának, akik az Úr házában énekelnek vala cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal az Isten házának szolgálatában, a királynak, Asáfnak, Jédutunnak és Hémánnak parancsolata szerint.
7 Ezeknek száma testvéreikkel együtt, akik jártasok valának az Úr énekében, mindnyájan tudósok, kétszáznyolcvannyolc vala.
8 És sorsot vetének a szolgálat sorrendjére nézve, kicsiny és nagy, tanító és tanítvány egyaránt.
9 És esék az első sors az Asáf [fiára], Józsefre; Gedáliára a második. Ő és testvérei tizenketten valának.
10 A harmadik Zakkúrra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
11 Negyedik Jisrire [esék], kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
12 Ötödik Nétániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
13 Hatodik Bukkijára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
14 Hetedik Jésarelára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
15 Nyolcadik Jésájára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
16 Kilencedik Mattániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
17 Tizedik Simeire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
18 Tizenegyedik Azárelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
19 Tizenkettedik Hasábiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
20 Tizenharmadik Subáelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
21 Tizennegyedik Mattithiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
22 Tizenötödik Jérimótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
23 Tizenhatodik Hanániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
24 Tizenhetedik Josbekására, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
25 Tizennyolcadik Hanánira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
26 Tizenkilencedik Mallótira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
27 Huszadik Eliátára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
28 Huszonegyedik Hótirra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
29 Huszonkettedik Giddáltire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
30 Huszonharmadik Maháziótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
31 Huszonnegyedik Romámti-Ezerre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
A pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, akinél a kétélű éles kard van: Jel 2:1 – 2:29 Krisztus levele az efézusi gyülekezethez és
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala
Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer