A 2Sámuel 16. fejezete tovább mélyíti Dávid menekülésének fájdalmát: útközben egyszerre találkozik számítással, rágalommal, megaláztatással és politikai árulással. Cíba hízelgő szavai mögött önérdek húzódik, Simei átkozódása pedig megmutatja, milyen mélyre tud süllyedni az emberi szív a nyomorúság idején. Dávid mégsem azonnali önvédelemmel reagál, hanem megalázza magát, és Isten kezében látja a történteket, még akkor is, amikor igaztalanul bántják. Közben Jeruzsálemben Absolon és Khúsai jelenete feltárja, hogy a királyság válsága már nyílt és szégyenteljes fordulatot vett. A fejezet figyelmeztet arra, hogy a próba idején nemcsak az ellenség, hanem a körülöttünk lévők szíve is lelepleződik, és ilyenkor különösen látszik, ki bízik Istenben, és ki a maga hasznát keresi.
2Sám 16:1 – 16:23
Siba rágalmazza Mefibósetet
1 Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a [hegy] tetejéről, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala.
2 És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtuk járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, aki megfárad a pusztában.
3 És monda a király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a királynak: Íme Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nekem Izrael háznépe az én atyámnak országát.
4 És monda a király Sibának: Íme minden tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék előtted, óh uram király!
5 Elméne azután Dávid király Bahurimig, és íme onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala [őket].
6 És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és bal keze felől valának.
7 És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vér[szopó] és istentelen ember!
8 Megfizet [most] az Úr neked Saul egész házanépének véréért, aki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és íme te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!
9 Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.
10 Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta neki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja neki: Miért műveled ezt?
11 És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne [cselekedné] tehát e benjáminita? Hagyjatok békét neki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta neki.
12 Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nekem az Úr az ő átka helyett.
13 És megy vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket hajigál vala ő ellenébe, és port hány vala.
14 Eljuta annak utána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.
15 Absolon pedig és az egész nép, Izraelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ő vele.
16 Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!
17 És monda Absolon Khúsainak: Ez-e a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?
18 Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem akit az Úr és ez a nép választ, és az Izraelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.
19 Azután ugyan kinek szolgálnék [örömestebb], mint az én [barátom] fiának? Amint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád [is].
20 Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?
21 Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, akiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izrael, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, akik melletted vannak.
22 Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz, az egész Izraelnek szeme láttára.
23 És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak [tekintetett] abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.