2Sám 15:1 – 15:37

Absolon lázadása

  1 Lőn pedig annak utána, szerze magának Absolon szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak.
  2 És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, akinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha azt mondá: Izraelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád;
  3 Monda neki Absolon: Íme a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál.
  4 Mondja vala ismét Absolon: Vajha valaki engem tenne ítélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, akinek valami ügye és pere volna, igazat tennék neki.
  5 Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala neki, azonnal kezét nyújtja vala, és megfogván, megcsókolja vala őt.
  6 És ekképpen cselekedék Absolon egész Izraellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izrael fiainak szívüket alattomban megnyeri vala.
  7 Lőn pedig negyven esztendő múlván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az Úrnak;
  8 Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Szíriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak szolgálok.
  9 Monda neki a király: Menj el békével; és felkelvén, elméne Hebronba.
  10 Hírnököket külde pedig Absolon Izraelnek minden nemzetségéhez, hogy megmondják: Mikor a trombitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.
  11 És Absolonnal együtt kétszáz férfi [is] elméne Jeruzsálemből, kiket meghívott, kik jóhiszeműleg menének, semmit nem tudván a dologról.
  12 És elküldvén Absolon, hivatá a Gilóból való Akhitófelt is, Dávidnak tanácsosát, az ő városából Gilóból, míg ő az áldozatot végezte. És igen nagy lőn az összeesküvés, és a nép gyülekezék és szaporodék Absolon mellett.

Dávid futása

  13 És követ méne Dávidhoz ilyen üzenettel: Az Izrael népének szíve Absolon felé hajlik.
  14 Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és fussunk el, mert [itt] nincsen számunkra menekülés Absolon elől; siessetek elmenni, hogy valamiképp sietve utol ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével.
  15 Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden [úgy legyen], amint tetszik a királynak, a mi urunknak, íme [itt vannak] a te szolgáid.
  16 Kiméne azért a király és egész háznépe ő utána, és otthon hagyá a király tíz ágyasát, hogy őrizzék a házat.
  17 És kimenvén a király és egész [ház]népe ő utána, megállapodának a legszélső háznál.
  18 És minden szolgái ő mellé menének; és a kereteusok, a peleteusok mind, a gitteusok is mind, [az a] hatszáz férfi, kik vele jövének Gáthból, elvonulának a király előtt.
  19 Monda pedig a király a gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mi velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy és vissza is költözhetel [szülő] helyedre.
  20 Csak tegnap jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jöjj? Én megyek oda, ahova mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.
  21 És felele Ittai a királynak, mondván: Él az Úr és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind életében, ott lesz a te szolgád is.
  22 Monda azért Dávid Ittainak: Ám jöjj el és menj[ünk] el. És elméne a gitteus Ittai és az ő emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.
  23 És az egész föld [népe] nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.
  24 És íme vele vala Sádók is, és a léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.
  25 És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nekem azt, és az ő sátorát.
  26 Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék velem úgy, amint neki tetszik.
  27 Monda annak felette a király Sádók papnak: Nemde nem próféta vagy-e te? [Azért] menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonathán, a ti két fiatok, veletek együtt.
  28 Lássátok, íme én itt időzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nekem üzentek.
  29 Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe az Isten ládáját, és otthon maradának.
  30 Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, ki-ki beborította fejét, és mentükben sírának.
  31 Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát.
  32 És amint feljuta Dávid a [hegy] tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, íme eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá és földet hinte fejére.
  33 És monda neki Dávid: Ha eljössz velem, terhemre leszel nekem;
  34 De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennek előtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát.
  35 És íme veled lesznek [ott] Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, amit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.
  36 Íme ott van velük az ő két fiuk is, Akhimás, a Sádók [fia], és Jonathán, az Abjátár [fia], kik által nekem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.
  37 Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.