
Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei
Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Iddó fia a zsidóknak, akik valának Júdában és Jeruzsálemben, [szólván] nekik az Izrael Istenének nevében.
2 Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Isten háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velük valának Isten prófétái, támogatván őket.
3 Abban az időben jöve hozzájuk Tattenai folyóvízen túli helytartó, és Sethar-bóznai és társaik, és így szólának nekik: Ki adott nektek szabadságot, hogy e házat építsétek s e kőfalat készítsétek?
4 Ekkor megmondánk nekik ily módon, hogy kik ama férfiak névszerint, kik ez épületet építik.
5 És az ő Istenük szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, amikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.
6 Mássa a levélnek, melyet küldött Tattenai folyóvízen túli helytartó, és Sethar-bóznai és az ő társai, az Afarsakeusok, akik a folyóvízen túl lakának, Dárius királyhoz.
7 Tudósítást küldének ugyanis hozzá, ekként levén az írva: „Dárius királynak minden békesség!
8 Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Istennek házához, és az építtetik nagy kövekből, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az ő kezük által.
9 Ekkor megkérdénk azokat a véneket, ily módon szólván hozzájuk: Ki adott nektek szabadságot, hogy e házat építsétek, s hogy e kőfalat készítsétek?
10 Sőt még neveiket is megkérdeztük tőlük, hogy tudassuk veled, hogy megírhassuk azon férfiak nevét, kik fejeik.
11 És ekképpen felelének nekünk, mondván: Mi az Ő, a menny és föld Istenének szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennek előtte sok esztendőkön át meg vala építve, és Izraelnek egy nagy királya építé és végezé be azt.
12 De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Istenét, adá őket a babilóniabeli káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, aki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte.
13 Azonban Círusnak, Babilónia királyának első esztendejében Círus király szabadságot adott, hogy Istennek ezt a házát megépítenék.
14 Sőt az Isten házához való arany és ezüst edényeket is, amelyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s bevitte volt azokat a babilóniai templomba, kihozatá Círus király a babilóniai templomból s adatá azokat annak a Sesbassár nevűnek, akit helytartóul rendelt;
15 És monda neki: Vedd ez edényeket, menj és helyezd el azokat a jeruzsálemi templomba, és az Isten háza építtessék meg [előbbi] helyén.
16 Ekkor ez a Sesbassár eljött, letevé az Isten házának alapkövét, mely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig építtetik, és még sem végződött be.
17 Mostan azért, ha tetszik a királynak, nézzen utána valaki a király kincstartó házában, ott Babilóniában, ha úgy van-e, hogy Círus király szabadságot adott az Isten házának megépítésére, mely Jeruzsálemben van, s a király akaratát erre nézve küldje hozzánk.”
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem
Viszont új parancsolatot írok nektek, ami igaz ő benne és tibennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik. 1Ján 2:1 –
Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.