2Sám 13:1 – 13:39

Ammon bűne és halála

  1 Lőn ennek utána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép húga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté őt.
  2 Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az ő húgáért, Támárért; mert szűz vala, és Amnon előtt lehetetlennek tűnt fel, hogy rajta valamit elkövessen.
  3 [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.
  4 Ki monda neki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-e meg nekem? És monda neki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek húgát igen szeretem.
  5 És monda neki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt neki: Jöjjön ide, kérlek, Támár, az én húgom, hadd adjon ennem; és itt szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem.
  6 Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy őt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jöjjön ide hozzám Támár húgom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből.
  7 Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt üzenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót neki.
  8 Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ő pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála őelőtte, és megfőzé a bélest.
  9 Előhozá annak utána a serpenyőt, és kitölté eleibe; de ő nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellőlem mindenkit; és kimenének mindnyájan előle.
  10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.
  11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá őt, és monda neki: Jöjj, feküdj mellém, húgom.
  12 Ő pedig monda neki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izraelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.
  13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izraelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tőled.
  14 Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék.
  15 És meggyűlölé őt Amnon felette igen, mert nagyobb lőn gyűlölete, mellyel gyűlölte őt, a szeretetnél, mellyel őt megszerette vala. És monda neki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.
  16 Ki felele neki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, amelyet rajtam véghezvittél, hogy elűzz engem. Ő azonban nem akart reá hallgatni,
  17 Hanem beszólítá szolgáját, aki neki szolgál vala, és monda: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be az ajtót utána.
  18 Vala pedig ő rajta igen szép tarka szoknya, amilyenben a király leányai szoktak járni, míg szüzek valának. Kiűzé azért őt a szolga, és bezárá az ajtót utána.
  19 Hamut hinte azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.
  20 És monda neki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, húgom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában.
  21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.
  22 Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősítette az ő húgát, Támárt.
  23 És lőn két esztendő múlva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál-Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait.
  24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Íme most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jöjjön el kérem a király és az ő szolgái a te szolgáddal.
  25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erőlteti vala őt, de nem akara elmenni, hanem megáldá őt.
  26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jöjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele neki a király: Miért menne el veled?
  27 Mikor pedig erőltette őt Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is és mind a király fiait.
  28 Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom nektek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam nektek, legyetek bátrak, ne féljetek.
  29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, amint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának.
  30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülük.
  31 Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte.
  32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az ő húgát megszeplősítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog].
  33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.

Absolon futása

  34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá, hogy sok ember jő az úton ő mögötte, a hegyoldalon.
  35 És monda Jonadáb a királynak: Íme jőnek a király fiai; amint a te szolgád mondá, úgy történt.
  36 És lőn, amint megszűnt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavukat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának.
  37 Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az ő fiát.
  38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.
  39 Dávid király pedig felhagyott [azzal], hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felől, hogy meghalt.