Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És fölemelt engem a lélek, és bevive az Úr házának keleti kapujához, amely néz keletnek, és íme, a kapu bejáratánál huszonöt férfi vala, kik között látám Jaazanját, Azzur fiát, és Pelatjáhut, Benájáhu fiát, a nép fejedelmeit.
2 És mondá nekem: Embernek fia! ezek a férfiak, akik gonoszt eszelnek ki és rossz tanácsot adnak ebben a városban,
3 Mondván: Nem egyhamar fogunk házakat építeni; ez [a város] a fazék, mi pedig a hús.
4 Azért prófétálj ellenük; prófétálj, embernek fia!
5 És esék reám az Úr lelke, és mondá nekem: Mondjad, így szól az Úr: Így szólottatok, Izrael háza! és ami lelketekben készül, én tudom.
6 Sokakat öltetek meg ebben a városban, és utcáit megtöltöttétek megölettekkel.
7 Ezért, így szól az Úr Isten: Megöletteitek, kiket a város közepére vetettetek, ezek a hús, a város pedig a fazék, és titeket kivisznek belőle.
8 Fegyvertől féltetek, fegyvert hozok reátok, azt mondja az Úr Isten.
9 És kiviszlek titeket belőle, és adlak titeket idegenek kezébe, és tartok ítéletet fölöttetek.
10 Fegyver miatt hulljatok el, Izrael határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
11 E [város] ne legyen fazekatok, hogy ti benne hús legyetek, Izrael határán ítéllek el titeket.
12 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, akik körültetek vannak.
13 És lőn, mikor prófétáltam, Pelatjáhu, Benájáhu fia meghala, én pedig orcámra esém és kiálték nagy fennszóval, és mondék: Ah, ah, Uram Isten, te véget vetsz Izrael maradékának!
14 És lőn az Úrnak szava én hozzám, mondván:
15 Embernek fia! a te atyádfiai, atyádfiai, a te rokonaid és Izrael egész háza együtt azok, akikről Jeruzsálem lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól, nekünk adatott ez a föld örökségül.
16 Ez okáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nekik templomul rövid időre a tartományokban, amelyekbe mentek.
17 Ennek okáért mondjad: Így szól az Úr Isten: Egybegyűjtelek titeket a népek közül és együvé hozlak titeket a tartományokból, amelyekben szétszórattatok, és adom nektek Izrael földjét.
18 És bemennek oda és eltávolítják minden ő fertelmességeit és minden utálatosságait ő belőle.
19 És adok nekik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nekik hússzívet;
20 Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nekem népem és én leszek nekik Istenük.
21 De akiknek szívük az ő fertelmességeik és utálatosságaik szíve szerint jár, azoknak útját fejükhöz verem, mondja az Úr Isten.
22 És fölemelék a kerubok szárnyaikat s a kerekek mellettük, és Izrael Istenének dicsősége rajtuk felül vala.
23 És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből, és álla a hegyre, mely a várostól keletre van.
24 A lélek pedig felvőn engem, és vive Káldeába a foglyokhoz látásban az Isten lelke által, és felszálla előlem a látás, amelyet láttam.
25 És elbeszélém a foglyoknak az Úrnak minden beszédét, amelyet nekem megjelentetett.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz