Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ezen dolgok és igazságos [cselekedetek] után eljöve Sénakhérib, az asszíriabeli király, és Júdába menvén, megszállá a megerősített városokat, azt mondván, hogy elfoglalja azokat magának.
2 Mikor tehát Ezékiás látta, hogy Sénakhérib eljöve, és Jeruzsálemet meg akarná szállani:
3 Tanácsot tarta vezéreivel és vitézeivel, hogy a városon kívül való forrásokat betöltsék; és azok segítségére lőnek neki;
4 Mert összegyűlvén a sokaság, bedugának minden forrást és az ország közepén folyó patakot, mondván: Miért találjanak az asszíriai királyok elegendő vizet, ha eljőnek?!
5 És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kívül másik kőfalat is [emelt], s Millót a Dávid városában megerősíté; ennek felette szerze sok fegyvert és pajzst.
6 És a nép fölé seregvezéreket tett, és maga köré gyűjtvén őket a város kapujának utcájára, szóla az ő szívük szerint ekképpen:
7 Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az asszíriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele.
8 Ő vele testi erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és értünk hadakozzék. És megbátorodék a nép, ezt hallván Ezékiástól, a Júda királyától.
9 Ezek után elküldé szolgáit Sénakhérib, az asszíriai király Jeruzsálembe (ő pedig Lákis mellett volt egész seregével) Ezékiáshoz a Júda királyához, és az egész Júdához, mely Jeruzsálemben vala, mondván:
10 Ezt mondja Sénakhérib, az asszíriai király: Kiben bíztok, hogy Jeruzsálemben maradtok a megszállás idején?
11 Avagy nem Ezékiás áltatott-e el titeket, hogy éhséggel és szomjúsággal ölne meg titeket, mondván: Az Úr, a mi Istenünk megszabadít minket az asszíriabeli király kezéből!
12 Avagy nem Ezékiás pusztította-e el az ő magaslatait és oltárait, mikor így szólott Júdához és Jeruzsálemhez, mondván: [Csak] egy oltár előtt imádkozzatok, és [csak] azon tömjénezzetek?!
13 Avagy nem tudjátok-e, mit műveltem én és az én atyáim e föld minden népeivel? Vajon e föld nemzetségeinek istenei megszabadíthatták-e az én kezemből az ő földjüket?
14 És kicsoda e nemzetségek istenei közül az, amelyeket az én atyáim elvesztettek, aki az én kezemből az ő népét megszabadíthatta volna, hogy a ti Istenetek is az én kezemből titeket megszabadíthatna?
15 Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higgyetek neki, mert ha egy népnek és országnak istene sem szabadíthatta meg az ő népét kezemből és az én atyáim kezéből: mennyivel kevésbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezemből!
16 Sőt ezenkívül az ő szolgái még sokat szólának az Úr Isten ellen, és az ő szolgája Ezékiás ellen.
17 Levelet is íra, az Urat, Izrael Istenét káromlással illetvén, és szólván ellene ilyen módon: Amint e földön lakozó népek istenei meg nem szabadíthatták az ő népüket az én kezemből: ekképpen az Ezékiás Istene sem szabadíthatja meg az ő népét kezemből.
18 És kiáltanak nagy fennszóval zsidó nyelven Jeruzsálem népe ellen, mely a kerítésen vala, hogy őket megrettentenék és megháborítanák, [abban a reményben], hogy így a várost elfoglalhatják.
19 És [úgy] szólának a Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek istenei felől, melyek emberi kézzel csináltattak.
20 Akkor Ezékiás király könyörge, és [ő vele] Ésaiás próféta az Ámós fia e [káromlásért], és felkiáltának az égre.
21 És elbocsátá az Úr az ő angyalát, aki megöle minden erős vitézt, elöljárót és vezért az asszíriai király táborában, és nagy szégyennel megtére az ő földébe. Bemenvén pedig az ő istenének házába, ott az ő saját fiai fegyverrel ölék meg őt.
22 Megszabadítá azért az Úr Ezékiást és a Jeruzsálem népét Sénakhéribtől az asszíriai királytól, és minden másoktól, és védelmezé őket mindenfelől.
23 És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is a Júda királyának drágaságokat, és ő felmagasztaltatott minden pogányok szemei előtt azután.
24 Az időben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, aki szóla hozzá és csodajelt adott neki.
25 De nem cselekedék Ezékiás az ő hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért [Istennek] haragja lőn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.
26 Azonban megalázta magát Ezékiás az ő felfuvalkodottságában, Jeruzsálem lakosaival egybe; ezért nem szálla [többé] reájuk az Úrnak haragja Ezékiás életében.
27 És igen nagy gazdagsága és dicsősége vala Ezékiásnak. És csináltatott magának kincsesházat az ezüst, arany, drágakövek és drága fűszerszámok, pajzsok és mindenféle drága szerszámok számára;
28 És tárházakat jövedelmének a gabonának, bornak, olajnak számára, és mindenféle barom számára istállókat, a nyájaknak pedig aklokat.
29 Városokat is építe magának, és szerze igen sok juhot és barmot, mert az Isten nagy gazdagságot adott neki.
30 És Ezékiás volt az, aki betömé a Gihon vizeinek felső forrását, és Dávid városának napnyugat felől való részén vezeté lefelé. És minden dolgában igen szerencsés vala Ezékiás;
31 De mivel a babilóniabeli fejedelmek követeivel [megbarátkozék], akik ő hozzá küldettek, hogy megtudakoznák a csodajelt, mely a földön lőn; elhagyá őt az Isten, hogy megkísértené őt és meglátná, mi volna az ő szívében.
32 Ezékiásnak pedig többi dolgai és jótéteményei íme meg vannak írva az Ésaiás prófétának, az Ámós fiának látásában, [és] a Júda és Izrael királyainak könyvében.
33 Meghala pedig Ezékiás az ő atyáival, és eltemeték őt a Dávid fiainak sírjaihoz vivő feljárón, és mind az egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tettek neki az ő halálának idején. És uralkodék Manasse, az ő fia helyette.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz