Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Támada pedig a Sátán Izrael ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izraelt.
2 Monda azért Dávid Joábnak és a nép elöljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izraelt, Beersebától fogva Dánig: és hozzátok hozzám, hadd tudjam számát.
3 Akkor monda Joáb: Az Úr száz ennyivel szaporítsa meg az ő népét, amennyien vannak. Avagy nem mind a te szolgáid-e azok, uram, király? S miért tudakozza ezt az én uram? Miért lenne Izraelnek büntetésére.
4 De a király szava erősebb volt a Joábénál. Elméne azért Joáb, és bejárta egész Izraelt; azután megtért Jeruzsálembe.
5 És megjelenté Joáb a megszámlált népnek számát Dávidnak. És volt az egész Izrael [népének száma] ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfi. A Júda fiai [közül] pedig négyszázhetvenezer fegyverfogható férfi.
6 A Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjük; mert sehogy sem tetszett Joábnak a király parancsolata.
7 Sőt az Istennek sem tetszék e dolog, melyért meg is veré Izraelt.
8 Monda pedig Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt művelém: most azért bocsásd meg a te szolgád vétkét, mert felette esztelenül cselekedtem!
9 Akkor szóla az Úr Gádnak, a Dávid prófétájának, mondván:
10 Eredj el, szólj Dávidnak ekképpen: Ezt mondja az Úr: Három dolgot teszek elődbe, válassz magadnak azok közül egyet, hogy azt cselekedjem veled.
11 Elméne azért Gád [próféta] Dávidhoz, és monda neki: Ezt mondja az Úr: válassz magadnak!
12 Vagy három esztendeig való éhséget, vagy hogy három hónapig emésztessél ellenségeid által és a te ellenséged fegyvere legyen rajtad; vagy az Úr fegyvere és a döghalál három napig [kegyetlenkedjék] földedben és az Úr angyala pusztítson Izrael minden határaiban! Azért lássad most, mit feleljek annak, aki engem hozzád küldött.
13 És monda Dávid Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az Úr kezébe (mert igen nagy az ő irgalmassága) és ne essem emberek kezébe!
14 Bocsáta azért az Úr döghalált Izraelre; és meghalának Izrael közül hetvenezren.
15 Bocsáta annak felette angyalt az Úr Jeruzsálemre, hogy elpusztítaná azt. És mikor vágná [a népet], meglátá az Úr és könyörüle az [ő] veszedelm[ükö]n; és monda a pusztító angyalnak: Elég immár, szűnjél meg. Az Úrnak angyala pedig áll vala a jebuzeus Ornánnak szérűjénél.
16 Akkor Dávid felemelé az ő szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, amelyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, az ő orcájukra.
17 És monda Dávid az Istennek: Nemde nem én számláltattam-e meg a népet? Én vagyok, aki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? óh én Uram Istenem forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen, és ne legyen a te népeden a csapás.
18 Akkor szóla az Úr angyala Gádnak, hogy megmondja Dávidnak, hogy menjen fel Dávid és építsen oltárt az Úrnak a jebuzeus Ornán szérűjén.
19 Felméne azért Dávid a Gád beszéde szerint, melyet az Úr nevében szólott vala.
20 Mikor pedig Ornán hátratekintvén, látta az angyalt, ő és az ő négy fia, akik vele valának, elrejtőzének (Ornán pedig búzát csépel vala).
21 És juta Dávid Ornánhoz. Mikor pedig feltekintett vala Ornán, meglátta Dávidot, és kimenvén a szérűről, meghajtá magát Dávid előtt, arccal a földre.
22 És monda Dávid Ornánnak: Add nekem e szérűhelyet, hogy építsek oltárt rajta az Úrnak; igaz árán adjad nekem azt, hogy megszűnjék e csapás a népen.
23 Monda Ornán Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, a király azt cselekedje, ami neki tetszik; sőt az ökröket is oda adom égőáldozatul, és fa helyett a cséplőszerszámokat, a gabonát pedig ételáldozatul; mindezeket [ajándékul] adom.
24 És monda Dávid király Ornánnak: Nem úgy, hanem igaz áron akarom megvenni tőled; mert ami a tied, nem veszem el [tőled] az Úrnak és nem akarok égőáldozattal áldozni neki a máséból.
25 Ada azért Dávid Ornánnak a szérűért hatszáz arany siklust.
26 És építe ott oltárt Dávid az Úrnak, és áldozék égő- és hálaáldozatokkal és segítségül hívá az Urat, aki meghallgatá őt, mennyből tüzet [bocsátván] az égőáldozat oltárára.
27 És parancsola az Úr az angyalnak; és betevé az ő kardját hüvelyébe.
28 Abban az időben, mikor látta Dávid, hogy az Úr őt meghallgatta a jebuzeus Ornán szérűjén, áldozék ott.
29 (Az Úr sátora pedig, amelyet csinált vala Mózes a pusztában, és az égőáldozat oltára is akkor Gibeon magaslatán vala.
30 És Dávid nem mehetett fel oda, hogy az Istent megengesztelje, mert igen megrettent volt az Úr angyalának kardjától.)
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén ecettel és azt nádszálra tűzvén, inni ada neki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-e Illés, hogy levegye
Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, amint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal;
Jézus pedig felelvén, monda neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, amely le nem romboltatik. Márk 13:1 – 13:37 Jézus beszéde Jeruzsálem