
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 3Ján 1:1 – 1:15 Gájusnak. Az atyafiak iránt való vendégszeretetnek dicsérete és
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára.; A szent hegyeken vetette meg az ő fundamentomát.
2 Szereti az Úr Sionnak kapuit, jobban mint Jákóbnak minden hajlékát.
3 Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa! Szela.
4 Előszámlálom Egyiptomot és Bábelt, mint ismerőimet. Íme Filisztea és Tyrus Kússal együtt: ez ott született.
5 És ezt mondják a Sion felől: Mind ez, mind amaz ott született, és ő, a Felséges, erősíti azt.
6 Az Úr beírván, feljegyzi a népet: ez ott született! Szela.
7 És táncolva énekelik: minden forrásaim te benned vannak.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 3Ján 1:1 – 1:15 Gájusnak. Az atyafiak iránt való vendégszeretetnek dicsérete és
Aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a
Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született. 1Ján 5:1 – 5:21