Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És lőn a Niszán [nevű] hóban, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, bor vala őelőtte és én fölvevém a bort, adám a királynak; [azelőtt] pedig nem voltam szomorú őelőtte.
2 És monda nekem a király: Miért szomorú a te orcád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém.
3 Akkor mondék a királynak: Örökké éljen a király! Miért nem volna szomorú az én orcám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tűzben?!
4 És monda nekem a király: Mi az, amit kívánsz? És könyörgék a menny Istenéhez.
5 És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves előtted a te szolgád, [azt kérem], hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt!
6 És monda nekem a király (felesége pedig mellette ül vala): Meddig lészen utazásod és mikorra jössz vissza? És tetszék a királynak engem elbocsátani, miután én tudattam vele az időt.
7 És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak, adasson nekem leveleket a folyóvízen túl lakó tiszttartókhoz, hogy hagyjanak engem utazni, míg Júdába érek;
8 És [adasson] egy levelet Ászáfhoz, a király erdeje őréhez, hogy adjon nekem fákat gerendákul a templom várának kapuihoz, és a város kőfalához, és a házhoz, melybe költözni fogok. És megadá nekem a király, az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint.
9 És megérkezém a folyóvízen túl való tiszttartókhoz és átadám nekik a király leveleit. Bocsátott vala pedig velem a király főembereket a seregből és lovagokat.
10 Mikor pedig a Horonból való Szanballat és az ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nekik, hogy jött valaki, aki Izrael fiainak javukat keresi.
11 Azután elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig.
12 És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem, és barom sem vala velem, csak az, melyen ülök vala,
13 És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kőfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tűz által megemésztetének.
14 Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához, holott nem vala hely a baromnak, hogy velem átmenjen.
15 Azért [gyalog] menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kőfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem.
16 A főemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az elöljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.
17 Ekkor mondék nekik: Ti látjátok a nyomorúságot, amelyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul!
18 És megjelentém nekik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédeit is, amelyeket nekem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra.
19 Mikor meghallák ezt a Horonból való Szanballat és az ammonita Tóbiás, a szolga, és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, amit műveltek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?
20 Kiknek felelék, és mondék: A mennynek Istene, ő ad jó szerencsét nekünk, és mi mint az ő szolgái kelünk föl és építünk, nektek pedig részetek és jogotok és emlékezetetek nincsen Jeruzsálemben!
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és