Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
2 Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És íme, az is hiábavalóság!
3 A nevetésről azt mondom: bolondság! a vigasságról pedig: mit használ az?
4 Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcsességet követé) és előveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, amit cselekedjenek az ég alatt, az életük napjainak száma szerint.
5 Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket.
6 Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjük mindenféle gyümölcstermő fákat.
7 Csinálék magamnak víz[tartó] tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét.
8 Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevekedett szolgáim is voltak nekem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, akik voltak én előttem Jeruzsálemben.
9 Gyűjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklő férfiakat és éneklő asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörűségit, asszonyt és asszonyokat.
10 És naggyá levék és megnevekedém mindazok felett, akik előttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcsességem is helyén volt.
11 Valamit kívánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vigasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyűjtött jók]ban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból.
12 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és íme, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
13 Azért fordulék én, hogy lássak bölcsességet és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit [cselekesz]nek az emberek, akik a király után következnek: azt, amit régen cselekedtek.
14 És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél.
15 A bölcsnek szemei vannak a fejében; a bolond pedig sötétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek.
16 Annak okáért mondám az én elmémben: bolondnak állapota szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság!
17 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is.
18 Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nekem a dolog, ami történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
19 Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, aki én utánam lesz.
20 És ki tudja, ha bölcs lesz-e vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, amit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
21 Annak okáért elfordulék én, megfogván reménységtől az én szívemet minden munkám felől, mellyel munkálódtam a nap alatt.
22 Mert van oly ember, akinek munkája [elvégeztetett] bölcsességgel, tudománnyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, aki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!
23 Mert micsoda marad meg az embernek minden ő munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálódott a nap alatt?
24 Holott minden napja bánat, és búsulás az ő foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az ő elméje. Ez is hiábavalóság!
25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.
26 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörűségére rajtam kívül?
27 Mert az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott [Isten] bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig felelvén, monda nekik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;