Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És látá Rákhel, hogy ő nem szüle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.
2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-e] én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét.
3 És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szüljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa.
4 Adá tehát neki az ő szolgálóját Bilhát feleségül, és beméne ahhoz Jákób.
5 És teherbe esék Bilha és szüle Jákóbnak fiat.
6 És monda Rákhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnekem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
7 Ismét fogada az ő méhében, és szüle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.
8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és győztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
9 Látván pedig Lea hogy ő megszűnt a szüléstől, vevé az ő szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségül.
10 És szüle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!
12 És szüle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.
13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nekem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
15 Az pedig monda neki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tőlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
16 Mikor Jákób este a mezőről jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jöjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.
17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ő méhében és szüle Jákóbnak ötödik fiat.
18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
19 És ismét fogada az ő méhében Lea, és szüle hatodik fiat Jákóbnak.
20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szültem neki, és nevezé nevét Zebulonnak.
21 Annak utána szüle leányt, és nevezé nevét Dínának.
22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelről; és meghallgatá őt az Isten és megnyitá az ő méhét.
23 És fogada méhében, és szüle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.
24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nekem más fiat is.
25 És lőn, amint szülte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.
26 Add meg nekem az én feleségeimet és magzataimat, akikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, amellyel szolgáltalak téged.
27 És monda neki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid előtt! Úgy sejtem, hogy te érted áldott meg engem az Úr.
28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.
30 Mert ami kevesed vala én előttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
31 És monda [Lábán]: Mit adjak neked? Felele Jákób: Ne adj nekem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közülük, és minden fekete bárányt a juhok közül, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közül, s legyen [ez] az én bérem.
33 S amikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: ami nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
34 És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind amelyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közül, és adá az ő fiainak keze alá.
36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
37 És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszőket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők fehére.
38 És a vesszőket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató vályúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
39 És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arccal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
41 És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszőket oda raká a vályúkba a juhok eleibe, hogy a vesszőket látva foganjanak.
42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lőnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala neki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és