Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ezek pedig azok, amiket örökségül vőnek el Izrael fiai a Kanaán földén, amiket örökségül adtak nekik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, akik valának Izrael fiainak nemzetségei felett;
2 Sorsvetés által való örökségükül, (amint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilenc nemzetségnek és a félnemzetségnek:
3 Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a lévitáknak pedig nem adott vala örökséget ő közöttük.
4 Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
5 Amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izrael fiai, és úgy oszták fel a földet.
6 Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda neki a kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, amelyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában.
7 Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam neki hírt, amint az én szívemben vala.
8 Atyámfiai pedig, akik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
9 És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
10 Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, amialatt Izrael a pusztában bolyongott vala; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok!
11 Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre.
12 Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta az Úr.
13 És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
14 Azért lőn Hebron a kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izraelnek Istenét.
15 A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Dávid felkenése és Isten tekintete a szívre. Az 1 Sámuel 16. fejezetben az Úr elvetett királyként kezeli Sault, és Sámuelt Betlehembe küldi, hogy Isai fiai
Saul engedetlensége Amálek ellen: „engedelmesség jobb az áldozatnál” és Isten elvetése. Az 1Sámuel 15-ben Saul parancsot kap az ÚRtól, hogy Amálek ellen teljes ítéletet hajtson
Jónátán hite és Saul elhamarkodott esküje: szabadítás, zavar és vezetői felelősség. Az 1Sámuel 14-ben Jónátán hitből, kevés emberrel támadást indít a filiszteus őrség ellen, és