Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letőn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala.
2 És átvitt engem azok mellett körös-körül, és íme, felette sok vala a völgy színén, és íme, igen megszáradtak vala.
3 És monda nekem: Embernek fia! vajon megélednek-e ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod!
4 És monda nekem: Prófétálj e tetemek felől és mondjad nekik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét!
5 Így szól az Úr Isten ezeknek a tetemeknek: Íme, én bocsátok ti belétek lelket, hogy megéledjetek.
6 És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
7 És én prófétálék, amint parancsolva vala nekem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és íme zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez.
8 És látám, és íme inak valának rajtuk, és hús nevekedett, és felül bőr borította be őket; de lélek nem vala még bennük.
9 És monda nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jöjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!
10 És prófétálék amint parancsolá. És beléjük méne a lélek s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.
11 És monda nekem: Embernek fia! ezek a tetemek az Izrael egész háza. Íme, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!
12 Annak okáért prófétálj, és mondjad nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izrael földjére.
13 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem!
14 És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.
15 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
16 És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izrael fiaié, az ő társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izrael házáé, az ő társaié.
17 És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy eggyé legyenek kezedben.
18 És ha mondják neked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelented-e meg nekünk, mit akarsz ezekkel?
19 Szólj nekik: Ezt mondja az Úr Isten: Íme, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izrael nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy eggyé legyenek az én kezemben.
20 És ha e fák, amelyekre írsz, kezedben lesznek szemük láttára:
21 Szólj nekik: Ezt mondja az Úr Isten: Íme, én fölveszem Izrael fiait a pogányok közül, akik közé mentek, és egybegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket az ő földjükre.
22 És egy néppé teszem őket azon a földön, Izraelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz mindnyájuk királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra.
23 És többé meg nem fertőztetik magukat bálványaikkal és utálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyüktől, amelyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nekem népem és én leszek nekik istenük.
24 És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy pásztora lesz mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik és cselekszik.
25 És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, amelyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon ők és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az ő fejedelmük örökké.
26 És szerzek velük békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velük; és elültetem őket és megsokasítom, és helyeztetem az én szenthelyemet közéjük örökké.
27 És lesz az én lakhelyem felettük, és leszek nekik Istenük és ők nekem népem.
28 És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izraelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És magához hivatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Luk 16:1 – 16:31 Példázat a hamis sáfárról
És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a
Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők