Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.
2 És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm.
3 És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, akit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.
4 Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izrael minden véneinek.
5 És monda Absolon: Hívják ide mégis az arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.
6 És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda neki Absolon ilyenképpen: Akhitófel ilyen tanácsot ad, megfogadjuk-e az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.
7 Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, amelyet Akhitófel ez egyszer adott.
8 És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Annak felette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.
9 Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami [más] helyen, és meglehet, hogy [mindjárt] kezdetben elesvén némelyek közülük, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.
10 És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izrael tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, akik vele vannak, erős vitézek.
11 Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izraelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.
12 Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, ahol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, akik vele vannak, egy se maradjon meg.
13 Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izrael köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.
14 És monda Absolon és Izraelnek minden férfia: Jobb az arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.
15 Monda pedig Khúsai Sádók és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izrael véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.
16 Azért sietve küldjetek el, és üzenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképpen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.
17 Jonathán pedig és Akhimás a Rógel forrásánál állanak vala, ahová méne egy leányzó, ki megmondá [ezeket] nekik, és ők elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják vala magukat megmutatni, bemenvén a városba.
18 Meglátá mindazáltal őket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ők ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim [városában], kinek tornácában volt egy kút, és oda szállának alá.
19 Az asszony pedig egy terítőt vőn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.
20 Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nekik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék [őket], de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.
21 Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák [ezeket] Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.
22 Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, aki által nem ment volna a Jordánon.
23 Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépé[nek dolgát], megfojtá magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.
24 És midőn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ő és Izraelnek férfiai mindnyájan ő vele.
25 És Amasát tevé Absolon fővezérré a sereg felett Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, akinek a neve az izraelita Jithra vala, aki beméne Abigailhoz, a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nővére vala.
26 És tábort jára Izrael és Absolon a Gileád földén.
27 Lőn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, íme Sóbi, az ammoniták [városából], Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló-Debár [városból] való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád [tartományában], Rógelimban lakozó Barzillai.
28 Ágyneműt, medencéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt [árpát],
29 Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magukban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a
És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, akinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak. Jel
Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te