1Móz 1:1 – 1:31

A világ teremtése

  1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
  2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
  3 És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
  4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől.
  5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
  6 És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől.
  7 Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.
  8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
  9 És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
  10 És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
  11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen neki magva e földön. És úgy lőn.
  12 Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
  13 És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
  14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
  15 És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.
  16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
  17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
  18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látá Isten, hogy jó.
  19 És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
  20 És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
  21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
  22 És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
  23 És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
  24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemük szerint. És úgy lőn.
  25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemük szerint. És látá Isten, hogy jó.

Az ember Isten képmása

  26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.
  28 És megáldá Isten őket, és monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
  29 És monda Isten: Íme nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen nektek eledelül.
  30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket [adom] eledelül. És úgy lőn.
  31 És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, íme igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.