Apcs 7:1 – 7:60

István első vértanú prédikációja, elragadtatása és halála

  1 Monda pedig a főpap: Vajon így vannak-e hát ezek?
  2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelőtte Háránban lakott,
  3 És monda neki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, amelyet mutatok neked.
  4 Akkor kimenvén a káldeusok földéből, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta őt e földre, amelyen ti most laktok:
  5 És nem adott neki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy neki adja azt birtokul és az ő magvának ő utána, holott nem vala neki gyermeke.
  6 Szólt pedig az Isten akképpen, hogy az ő magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
  7 De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijőnek, és szolgálnak nekem e helyen.
  8 És adta neki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé őt nyolcadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
  9 A pátriárkák pedig irigységből eladák Józsefet Egyiptomba; de Isten vele vala,
  10 És megszabadítá őt minden nyomorúságából, és ada neki kedvességet és bölcsességet a fáraó előtt, Egyiptom királya előtt, ki őt Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állatá.
  11 Következék pedig éhség Egyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
  12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Egyiptomban van gabona, elküldé először a mi atyáinkat.
  13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a fáraó megtudá a József nemzetségét.
  14 És József elküldvén, magához hívatá az ő atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekből álló nemzetségét.
  15 Leméne azért Jákób Egyiptomba, és meghala ő és a mi atyáink;
  16 És elvitetének Sikembe, és helyeztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
  17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Egyiptomban,
  18 Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
  19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
  20 Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
  21 Mikor pedig kitétetett, a fáraó leánya felvevé, és felnevelé őt a saját fia gyanánt.
  22 És Mózes taníttaték az egyiptombeliek minden bölcsességére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
  23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izrael fiait.
  24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az egyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, aki bosszúsággal illettetett.
  25 És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ad nekik szabadulást; de azok nem értették meg.
  26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
  27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
  28 Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképpen megöléd tegnap az egyiptomit?
  29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lőn jövevény a Midián földén, ahol két fia születék.
  30 És negyven esztendő elteltével megjelenék neki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
  31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá:
  32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
  33 Az Úr pedig monda neki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld.
  34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jöjj, elküldelek téged Egyiptomba.
  35 Ezt a Mózest, akit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, aki megjelent neki a csipkebokorban.
  36 Ez hozta ki őket, csodákat és jeleket tévén Egyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
  37 Ez ama Mózes, ki az Izrael fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
  38 Ez az, aki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nekünk adja;
  39 Akinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívükben Egyiptom felé fordulának,
  40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nekünk isteneket, kik előttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Egyiptom földéből kihozott, nem tudjuk, mi történt ő vele.
  41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az ő kezeik csinálmányaiban.
  42 Az Isten pedig elfordula, és adá őket, hogy szolgáljanak az ég seregének; amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izraelnek háza?
  43 Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti isteneteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
  44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
  45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig;
  46 Ki kegyelmet talált az Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
  47 Salamon építe pedig neki házat.
  48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
  49 A menny nekem ülőszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nekem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
  50 Nem az én kezem csinálta-e mindezeket?
  51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen.
  52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
  53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
  54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala ő ellene.
  55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
  56 És monda: Íme látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.
  57 Felkiáltván pedig nagy fennszóval, füleiket bédugák, és egy akarattal reá rohanának;
  58 És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus nevezetű ifjú lábaihoz rakták le.
  59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
  60 Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.