Kol 2:1 – 2:23
Int a Jézus Krisztushoz, az élet egyedüli forrásához való ragaszkodásra és arra, hogy senki a hamis tanítók által magát megtévesztetni ne engedje
1 Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van ti értetek, és azokért, kik Laodiceában vannak, és mindazokért, akik nem láttak engem személy szerint e testben;
2 Hogy vigasztalást vegyen az ő szívük, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,
3 Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.
4 Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.
5 Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván ti köztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erősségét.
6 Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, [akképpen] járjatok Ő benne,
7 Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, amiképpen [arra] taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.
8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:
9 Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,
10 És [ti] Ő benne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;
11 Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;
12 Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból.
13 És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket,
14 Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;
15 Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban.
16 Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
17 Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.
18 Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével.
19 És nem ragaszkodván a Főhöz, Akiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel.
20 Ha meghalván a Krisztussal, [megszabadultatok] e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel:
21 Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd.
22 (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?
23 Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, [mivelhogy] a test hizlalására valók.