Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Íme ez a hely, ahol nálad lakunk, igen szoros nekünk;
2 Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakjunk. És monda: Menjetek el!
3 És monda egy közülük: Nyugodj meg rajta, és jöjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.
4 És elméne velük. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.
5 És történt, hogy mikor egy közülük egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! pedig ezt is kölcsön kértem!
6 És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta neki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére].
7 És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.
8 Szíria királya pedig hadat indított Izrael ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.
9 És elkülde az Isten embere az Izrael királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a szíriaiak betörni.
10 És elkülde az Izrael királya arra a helyre, amelyről neki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.
11 És felháborodott ezen a szíriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nekik: Miért nem mondjátok meg nekem, ki tart közülünk az Izrael királyával?!
12 Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, aki Izraelben van, jelenti meg az Izrael királyának a beszédeket, amelyeket te a te titkos házadban beszélsz.
13 És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam őt. És megjelenték neki, mondván: Íme Dótánban van.
14 Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, akik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.
15 Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és íme seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda neki az ő szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk?
16 Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velük.
17 És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.
18 És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kívánsága szerint.
19 És monda nekik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, akit kerestek. És elvezeté őket Samariába.
20 És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket és látának, és íme Samaria közepében voltak.
21 Az Izrael királya pedig mikor látta őket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-e őket, atyám?
22 És monda: Ne vágasd. Le szoktad-e vágatni azokat, akiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nekik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az ő urukhoz.
23 És nagy lakomát szerzett nekik; és miután ettek és ittak, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urukhoz; és ettől fogva többé nem jöttek a szíriai portyázó csapatok az Izrael földjére.
24 És lőn ezek után, hogy Benhadád, Szíria királya összegyűjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.
25 És igen nagy ínség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolcvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett.
26 És mikor az Izrael királya a kőfalon széjjeljára, egy asszony kiálta ő hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!
27 A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?
28 És monda neki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őt ma, az én fiamat pedig holnap esszük meg.
29 És megfőztük az én fiamat, és megettük őt. Mikor azután másnap azt mondtam neki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, ő elrejté az ő fiát.
30 Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az ő ruháit, amint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy íme alól zsákruha van az ő testén.
31 És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!
32 Elizeus pedig ott ült az ő házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött [a király] egy férfiat maga előtt. Mielőtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda [Elizeus] a véneknek: Látjátok-e, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg őt az ajtóban: Íme az ő ura lábainak dobogása követi őt.
33 És mikor még így beszélne velük, már a követ leérkezett hozzá [és nyomában a király], és monda: Íme ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-e még tovább az Úrra?
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz