Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És történt, hogy amikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, [íme] az amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tűzzel.
2 És fogságba hurcolák az asszonyokat, akik benne valának, kicsinytől fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurcolták, és elmentek az ő útjukra.
3 Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; íme az tűzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurcoltattak.
4 Akkor Dávid és a nép, amely ő vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejük sem volt a sírásra.
5 Dávidnak két felesége is fogságba hurcoltatott, a Jezréelből való Ahinoám és a Kármelből való Abigail, a Nábál felesége.
6 És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép [arról] beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
7 És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nekem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
8 És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-e ezt a sereget? Utolérem-e őket? És monda neki: Üldözzed, mert bizonyosan utoléred, és szabadulást szerzesz.
9 Elméne azért Dávid, ő és az a hatszáz ember, akik vele valának. És mikor a Bésor patakjához jutának, ott a [népnek] egy része megállott.
10 Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé [az ellenséget]; kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
11 És találának a mezőn egy egyiptomi embert, akit Dávidhoz vivének, és adtak neki kenyeret, hogy egyék, és megitatták őt vízzel.
12 És adtak neki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszőlőt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13 És monda neki Dávid: Ki [embere] vagy te, és honnan való vagy? Ő pedig monda: egyiptomi ifjú vagyok, egy amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem [immár] ma harmadnapja.
14 Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, amely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tűzzel.
15 És Dávid monda neki: Elvezetsz-e minket ahhoz a sereghez? És ő monda: Esküdjél meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.
16 Elvezeté azért őket; és íme, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és táncolának az igen nagy zsákmány felett, amelyet a filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
17 És vágta őket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közülük, hanem csak négyszáz ifjú ember, akik tevékre ülének és elfutának.
18 És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az amálekiták; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid.
19 És semmijük sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, amit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott.
20 És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, [melyeket] tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
21 Midőn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, akik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta őket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, amely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté őket békességgel.
22 Akkor mondának mind azok közül, akik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nekik a zsákmányból, amelyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, [azokat] vigyék el, és menjenek el.
23 Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, amit az Úr adott nekünk; ő oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, amely ellenünk jött vala.
24 Vajon kicsoda engedhetne nektek ebben a dologban? Sőt inkább, a mekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak is a része, aki a holminál marada; egyenlőképpen osztozzanak.
25 És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénnyé és szokássá tette ezt Izraelben mind e mai napig.
26 Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, mondván: Íme az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
27 Azoknak [tudniillik], akik Béthelben, akik dél felé Rámóthban, és akik Jathirban [laknak];
28 Akik Aroerben, akik Sifmótban és akik Estemoában [laknak];
29 Akik Rákálban, akik a jerakhméeliták városaiban és akik a kéneusok városaiban [laknak];
30 Akik Hormában, akik Kor-Asánban és akik Athákban [laknak];
31 Akik Hebronban és mindazon helyeken, ahol Dávid embereivel megfordult vala.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a
És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, akinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak. Jel
Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te