Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Megjelenék pedig ő neki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő ül vala a sátor ajtajában, a hő napon.
2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy íme három férfiú áll őelőtte. És látván, eléjük siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.
5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál.
6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
8 És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjük tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
9 És mondának neki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban.
10 És monda: Esztendőre ilyenkor bizonnyal megtérek hozzád és íme akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta mögött vala.
11 Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszűnt vala Sáránál az asszonyi természet.
12 Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-e gyönyörűségem? meg az én uram is öreg!
13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajon csakugyan szülhetek-e, holott én megvénhedtem?
14 Avagy az Úrnak lehetetlen-e valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr]: Nem úgy van, mert bizony nevettél.
16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Szodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velük méne, hogy elkisérje őket.
17 És monda az Úr: Eltitkoljam-e én Ábrahámtól, amit tenni akarok?
18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle.
20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Szodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnük felettébb megnehezedett:
21 Alámegyek azért és meglátom, vajon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-e vagy nem? tudni akarom.
22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Szodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala.
23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-e az igazat is a gonosszal egybe?
24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-e, és nem kedvezel-e a helynek az ötven igazért, akik abban vannak?
25 Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot?
26 És monda az Úr: Ha találok Szodomában a városon belül ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-e az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért.
30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harmincan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.
31 És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért.
33 És elméne az Úr, minekutána elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az ő helyére.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és