Zak 8:1 – 8:23
Isten népének boldog jövő ígértetik, mely a pogányokat is az igaz Isten keresésére ösztönzi
1 Majd szóla a Seregeknek Ura, mondván:
2 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Nagy gerjedezéssel gerjedeztem a Sionért, és nagy haragra gerjedtem ellene.
3 Ezt mondja az Úr: Megtértem a Sionhoz, és Jeruzsálem közepette lakozom, és Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek.
4 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Agg férfiak és agg nők ülnek majd Jeruzsálem utcáin, és kinek-kinek pálca lesz kezében a napok sokasága miatt.
5 És megtelnek a város utcái fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak annak utcáin.
6 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha [ez] csoda lészen e nép maradékának szemei előtt azokban a napokban, vajon az én szemeim előtt is csoda lészen-e? így szól a Seregeknek Ura.
7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Íme, én megszabadítom az én népemet a nap keltének földéről és a nap nyugtának földéről.
8 És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek hűséggel és igazsággal.
9 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok e napokban e beszédeket a próféták szájából, akik [szóltak], mikor megvetteték a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom.
10 Mert e napok előtt nem volt az embernek bére, és a baromnak sem volt bére, sem a kimenőnek, sem a bejövőnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert felindítottam: kit-kit az ő felebarátja ellen.
11 De most nem olyan leszek e nép maradékához, mint az előbbi napokban voltam, így szól a Seregeknek Ura.
12 Mert a vetés békességes [lészen], a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatukat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát.
13 És lészen, hogy amiképpen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izrael háza: azonképpen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek!
14 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Amiképpen elgondoltam vala, hogy veszedelmet hozok reátok, mikor atyáitok megharagítottak vala engem, így szól a Seregeknek Ura, és nem könyörültem:
15 Azonképpen megtértem [és] elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek!
16 Ezek azok a dolgok, amelyeket cselekedjetek: Igazságot szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban.
17 És senki ne gondoljon az ő szívében gonoszt az ő felebarátja ellen; s a hamis esküvést se szeressétek, mert ezek azok, amiket én mind gyűlölök, így szól az Úr.
18 Majd szóla hozzám a Seregeknek Ura, mondván:
19 Ezt mondja a Seregeknek Ura: A negyedik [hónapnak] böjtje, az ötödiknek böjtje, a hetediknek böjtje és a tizediknek böjtje vigalommá, örvendezéssé és kedves ünnepekké lesznek Júda házában. Csak a hűséget és a békességet szeressétek.
20 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz [idő], amikor népek jőnek el, és sok városoknak lakói.
21 És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orcájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek!
22 És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orcájának engesztelésére.
23 Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!