Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Biblia

Biblia

Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.

Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem találja érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a koporsóba.

1Móz 44:1 – 44:34

József aggodalomba ejti testvéreit

  1 Azután parancsola [József] az ő háza gondviselőjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel amennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
  2 Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, amint beszélt vala.
  3 Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
  4 Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, amikor monda József az ő háza gondviselőjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred őket, mondd nekik: Miért fizettetek gonosszal a jó helyébe?
  5 Avagy nem abból iszik-e az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, amit cselekedtetek!
  6 És utoléré őket, és ilyen szavakkal szóla nekik.
  7 Azok pedig mondának neki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
  8 Íme a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk neked Kanaán földéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
  9 Akinél megtaláltatik a te szolgáid közül, haljon meg az; sőt mi is szolgái leszünk uramnak.
  10 És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: akinél megtaláltatik, [az] légyen nekem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
  11 És sietének és leraká ki-ki az ő zsákját a földre, és kioldá ki-ki az ő zsákját.
  12 És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkisebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
  13 Azok pedig meghasogaták ruhájukat, és ki-ki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
  14 És beméne Júda és az ő atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének előtte.
  15 És monda nekik József: Mi dolog ez amit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-e hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
  16 És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utolérte szolgáidat. Íme mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, akinek kezében a pohár találtatott.
  17 Ő pedig monda: Távol legyen tőlem, hogy azt cselekedjem: az akinek kezében találtatott a pohár, az legyen nekem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
  18 De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a fáraóhoz.
  19 Az én uram kérdezte vala az ő szolgáit, mondván: Van-e atyátok, vagy testvéretek?
  20 Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, aki az ő vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak ő maga maradt az ő anyjától, és az ő atyja szereti őt.
  21 És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
  22 És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az ő atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal [az].
  23 És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jő veletek, színem elé se kerűljetek többé.
  24 Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala neki az én uramnak beszédét;
  25 És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nekünk [egy] kevés eleséget.
  26 És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.
  27 És monda a te szolgád, az én atyám, nekünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nekem csak két [fiat] szült.
  28 Az egyik kiméne tőlem, és azt mondom vala: bizonyára [fenevad] szaggatta széjjel és attól fogva nem láttam őt.
  29 Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem találja érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
  30 Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve,
  31 Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
  32 Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt.
  33 Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjaival.
  34 Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, anélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?

Hasonló bejegyzés ami érdekelhet
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email

Ímé, Isten kijelenti

“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Angol testvéroldalunkért

Még több tartalomért keresd fel fórum oldalunkat is ahol magad is aktív részese lehetsz az Úr közösségének.​

Elérhetőségeink

Címünk