1Kir 18:1 – 18:46

Illés és Abdiás

  1 És lőn sok idő múltán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére.
  2 És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában.
  3 És Akháb hivatá Abdiást, aki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;
  4 Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett [oltalmába], és rejtette el ötvenenként [egy-egy] barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel).
  5 És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni.
  6 Eloszták azért maguk közt a földet, amelyen ki-ki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás [is] egyedül ment a másik úton.
  7 És mikor Abdiás az úton ment, íme Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arcra borula és monda: Nem te vagy-e az, uram, Illés?
  8 Felele neki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Íme itt van Illés.
  9 Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
  10 Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, ahova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
  11 És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Íme itt van Illés.
  12 Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, amelyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
  13 Nem mondották-e meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.
  14 És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Íme itt van Illés; hogy megöljön engemet.
  15 És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, aki előtt állok: e mai napon megmutatom magamat neki.
  16 Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt neki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
  17 És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb neki: Te vagy-e az Izrael megháborítója?
  18 Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izraelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.
  19 Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, akik a Jézabel asztaláról élnek.
  20 És elkülde Akháb mind az egész Izrael fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre.

Istenítélet a Kármelen

  21 És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt neki a nép csak egy szót sem.
  22 Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;
  23 Adjatok azért nekünk két tulkot, és [ők] válasszák maguknak az egyik tulkot, amelyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, amelyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
  24 Akkor hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és amely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
  25 És monda Illés a Baál prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen [vagytok], és hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
  26 És vevék a tulkot, amelyet nekik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek.
  27 Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
  28 És [elkezdtek] hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magukat, míg csak ki nem csordult a vérük.
  29 Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
  30 Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, amely leromboltatott volt.
  31 És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, akiknek az Isten azt mondotta volt: Izrael legyen a te neved;
  32 És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetni való mag férne.
  33 És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
  34 És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt művelék;
  35 Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.
  36 És amikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izraelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.
  37 Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!
  38 Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt.
  39 Mikor ezt látta az egész sokaság, arcra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!
  40 És monda Illés nekik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülük! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.
  41 Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása [hallszik].
  42 És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tevé;
  43 És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és [arrafelé] nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda [Illés]: Menj vissza hétszer.
  44 És lőn hetedúttal, monda [a szolga]: Íme egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
  45 És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.
  46 És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, [még] Akháb előtt futott el Jezréel felé.