Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá neki: Kelj fel, csinálj nekünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Egyiptom földéből kihozott.
2 És monda nekik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.
3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz.
4 És elvevé kezükből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földéről.
5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak ünnepe lesz!
6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.
7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből.
8 Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nekik, borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izrael, akik téged kihoztak Egyiptom földéből.
9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.
10 Azért hagyj békét nekem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.
11 De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?
12 Miért mondanák az egyiptomiak, mondván: Vesztükre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörölje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.
13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nekik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.
14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az ő népére.
15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felől, mind más felől beírva.
16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.
17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harckiáltás van a táborban.
18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyőzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.
19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a táncolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezéből a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.
20 Azután fogá a borjút, amelyet csináltak vala, tűzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izrael fiaival.
21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett neked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?
22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.
23 Mert [azt] mondák nekem: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Egyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga.
24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nekem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték.
25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala őket, ellenségeik csúfjára.
26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai.
27 És szóla nekik: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg az ő atyjafiát, barátját és rokonságát.
28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú.
29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, ki-ki az ő fia és atyjafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.
30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek.
31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.
32 De most bocsásd meg bűnüket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál.
33 És monda az Úr Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.
34 Most azért eredj: vezesd a népet ahová mondottam neked: Íme, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnüket is meglátogatom.
35 És megverte az Úr a népet ezért [is], amit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók
Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, amelyeket láttak; Luk 19:1
Jézus ezeket hallván, monda neki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és