Ézs 49:1 – 49:26

Isten Szolgája a pogányoknak világossága, Izrálenek üdve

  1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről.
  2 Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.
  3 És mondá nekem: Szolgám vagy te, Izrael, akiben én megdicsőülök.
  4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.
  5 És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izrael hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem!
  6 Így szól: Kevés az, hogy nekem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izrael megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!
  7 Így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látják királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, aki hű, Izrael Szentjéért, aki téged elválasztott.
  8 Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;
  9 Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! és azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz:
  10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtuk könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi.
  11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek.
  12 Íme, ezek messziről jönnek íme, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földéről!
  13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvigasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!
  14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!
  15 Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.
  16 Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.
  17 Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.
  18 Emeld fel körös-körül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.
  19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.
  20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nekem, menj el, hogy itt lakhassam!
  21 És te így szólsz szívedben: Ki szülte nekem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Íme, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak?
  22 Így szól az Úr Isten: Íme, fölemelem kezemet a népekhez, és előttük zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.
  23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek.
  24 Elvétethetik-e a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-e az igazak foglyai?
  25 Igen, így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.
  26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsukat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős [Istene]!