2Sám 14:1 – 14:33

Joáb a tékoai asszony által kegyelmet szerez Absolonnak

  1 Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,
  2 Elkülde Joáb Tékoa [városába], és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda neki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
  3 És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
  4 Szóla azért a tékoabeli asszony a királynak, minekutána arccal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
  5 És monda neki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
  6 És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, aki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
  7 És íme az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, akit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, amely [nekem] megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
  8 Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.
  9 Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen.
  10 Monda erre a király: Aki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged.
  11 Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
  12 És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj.
  13 Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza?
  14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem.
  15 Most annak okáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királlyal, hátha megteszi a király, amit az ő szolgálóleánya mond.
  16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.
  17 Annak felette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.
  18 És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, amit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!
  19 És monda a király: Vajon mindezekben nem a Joáb keze [van-e] veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, amit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta [ezt] nekem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.
  20 Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsessége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van.
  21 Akkor monda a király Joábnak: Íme megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza [az] [én] fiamat, Absolont.
  22 És a földre arccal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király.
  23 Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
  24 És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orcáját nem láthatá.
  25 Nem vala pedig az egész Izraelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig őbenne semmi hiba nem vala.
  26 És mikor a fejét megnyíratja (mert minden esztendőben megnyíratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyíratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.
  27 Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.
  28 Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.
  29 Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni.
  30 Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel.
  31 Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda neki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel?
  32 Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jöjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad [neki]: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nekem ott [lennem]. Most azért szeretném a király arcát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
  33 Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá neki. És akkor hivatá a [király] Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arccal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.