Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának
Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze. Máté 22:1 – 22:46 Példázat a királyi mennyegzőről 1 És megszólalván Jézus, ismét
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,
2 Elkülde Joáb Tékoa [városába], és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda neki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
3 És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
4 Szóla azért a tékoabeli asszony a királynak, minekutána arccal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
5 És monda neki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
6 És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, aki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
7 És íme az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, akit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, amely [nekem] megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
8 Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.
9 Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen.
10 Monda erre a király: Aki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged.
11 Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
12 És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj.
13 Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza?
14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem.
15 Most annak okáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királlyal, hátha megteszi a király, amit az ő szolgálóleánya mond.
16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.
17 Annak felette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.
18 És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, amit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!
19 És monda a király: Vajon mindezekben nem a Joáb keze [van-e] veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, amit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta [ezt] nekem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.
20 Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsessége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van.
21 Akkor monda a király Joábnak: Íme megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza [az] [én] fiamat, Absolont.
22 És a földre arccal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király.
23 Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
24 És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orcáját nem láthatá.
25 Nem vala pedig az egész Izraelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig őbenne semmi hiba nem vala.
26 És mikor a fejét megnyíratja (mert minden esztendőben megnyíratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyíratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.
27 Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.
28 Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.
29 Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni.
30 Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel.
31 Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda neki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel?
32 Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jöjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad [neki]: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nekem ott [lennem]. Most azért szeretném a király arcát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
33 Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá neki. És akkor hivatá a [király] Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arccal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze. Máté 22:1 – 22:46 Példázat a királyi mennyegzőről 1 És megszólalván Jézus, ismét
És monda nekik: Menjetek ebbe a faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és
Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-e meg velem? Máté 20:1 – 20:34 Példázat a