
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
2 Embernek fia! add tudtára Jeruzsálemnek az ő utálatosságait,
3 És mondjad: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az emoreus és anyád hitteus asszony.
4 Születésed pedig ilyen volt: amely napon születtél, el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem póláltak.
5 Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit veled cselekedett volna, könyörülvén rajtad; hanem kivetettek a nyílt mezőre, mert utáltak, amely napon születtél.
6 Ekkor elmenék melletted és látálak véredben eltapodva, és mondék neked: A te véredben élj! mondék ismét neked: A te véredben élj!
7 Sok ezerekre szaporítottalak, mint a mezei füvet, és megszaporodál és fölnevekedél és jutál nagy szépségre; emlőid duzzadának s szőröd kinőtt vala, de te mezítelen és befedezetlen valál.
8 Ekkor elmenék melletted, és látálak, és íme a te korod a szerelem kora vala, és kiterjesztém fölötted szárnyamat s befedezém mezítelenségedet, és megesküvém neked s frigyre léptem veled; azt mondja az Úr Isten, és lől az enyém.
9 És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal.
10 És felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek fehér gyolccsal s befedélek selyemmel.
11 És felékesítélek ékességekkel, s adtam karpereceket kezeidre és láncot nyakadra.
12 És adtam orrperecet orrodra és függőket füleidre és ékes koronát fejedre.
13 És felékesítéd magadat arannyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépülél felette igen, s királyságra jutál.
14 És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, amelyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten.
15 De elbízád magadat szépségedben és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint!
16 És vevél a te ruháidból s csinálál magadnak magaslatokat különböző színnel borítva, s paráználkodál azokon; ilyen még nem volt és nem is lesz.
17 És vevéd a te ékességeidet az én aranyomból és ezüstömből, melyeket neked adtam, és csináltál magadnak férfiú képeket, és azokkal paráználkodál.
18 És vevéd hímes ruháidat és befedezéd azokat, és olajomat és füstölőszeremet vetéd eléjük.
19 És az én eledelemet, melyet neked adtam, – lángliszttel és olajjal és mézzel etettelek vala, – ő eléjük rakád kedves illatul; így lőn, ezt mondja az Úr Isten.
20 És vevéd a te fiaidat és leányaidat, kiket nekem szültél vala, és megáldozád őket azoknak eledelül. Avagy nem volt-e már elég paráznaságodból,
21 Hogy megölted fiaimat is, és oda adád őket, midőn [tűzben] nekik áldozád?
22 És minden utálatosságaidban és paráznaságaidban meg nem emlékeztél a te ifjúságod napjairól mikor mezítelen és befedezetlen valál, véredben eltapodva voltál.
23 És lőn minden gonoszságod után, (Jaj, jaj neked! azt mondja az Úr Isten,)
24 Építél magadnak tetőt, és csináltál magaslatot minden utcán.
25 És minden keresztútnál megépítéd magaslatodat, s utálatossá tevéd szépségedet, és kétfelé vetéd lábaidat minden melletted elmenőnek, és sokasítád paráznaságodat.
26 És paráználkodál Egyiptom fiaival, szomszédaiddal, a nagytestűekkel, és sokasítád paráznaságodat, hogy engem ingerelj.
27 És íme kinyújtottam kezemet ellened, s megkisebbítém rendelt részedet, és adálak téged a te gyűlölőidnek, a filiszteusok leányainak csúfolásukra, akik átallák fajtalan utadat.
28 S Asszíria fiaival is paráználkodál, mert meg nem elégedél; paráználkodál velük, és még sem elégedél meg.
29 És sokasítád paráznaságodat a kalmárok földje, Káldea felé, de még ezzel sem elégedél meg.
30 Mily gyenge a szíved, azt mondja az Úr Isten, hogy mindezeket cselekedted, egy rakoncátlan rima cselekedeteit!
31 Hogy állítál magadnak fedelet minden keresztúton, és magaslatokat csinálál minden utcán, de nem voltál olyan, mint a rima, kicsibe véve a bért.
32 Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el!
33 Minden rimának bért adnak, te pedig magad adtad ajándékaidat minden szeretődnek, így megvásárlád őket, hogy bemenjenek hozzád mindenfelől paráznaságaidért.
34 És lőn különbség közted és más asszonyok közt paráznaságaidban; mert utánad nem jártak a paráznák; te adál bért nekik és bért ők nem adtak neked, így lőn különbséged.
35 Azért te rima, halld meg az Úr beszédét!
36 Így szól az Úr Isten: Amiatt, hogy eláradt gyalázatod és föl van takarva mezítelenséged a te szeretőiddel való paráznaságaidban; és minden utálatos bálványaid miatt és fiaid vére miatt, kiket azoknak adtál:
37 Ez okáért íme egybegyűjtöm minden szeretődet, kiknek kedves valál, és mindazokat, akiket szerettél, együtt azokkal, akiket gyűlöltél, és egybegyűjtöm őket ellened mindenfelől, és föltakarom mezítelenségedet előttük, hogy lássák minden te mezítelenségedet.
38 És megítéllek téged a házasságtörő és vért ontó asszonyok ítéletével, és véredet kiontatom búsulásomban és féltő szerelmemben.
39 És adlak téged kezükbe, és leszakítják tetődet és lerontják magaslataidat és lehúzzák rólad ruháidat és elveszik ékességeidet, és hagynak mezítelenül s ruhátlanul.
40 És összehoznak gyűlést ellened, és megköveznek és összevagdalnak fegyvereikkel.
41 És megégetik házaidat tűzzel, és ítéletet cselekesznek rajtad sok asszony szeme láttára, és megszüntetem paráznaságodat, és bért sem adsz többé.
42 És megnyugotom búsulásomat rajtad, hogy eltávozzék féltő szerelmem te tőled, s megnyugoszom és többé nem haragszom.
43 Mivelhogy meg nem emlékeztél ifjúságod napjairól, és ingerlettél engem mindezekkel, azért íme én is fejedhez verem utadat, ezt mondja az Úr Isten, és többé nem cselekszed a fajtalanságot minden utálatosságod mellett.
44 Íme, valaki közmondással él, rólad veszi azt, mondván: Aminémű az anya, olyan a leánya is.
45 Anyád leánya vagy te, aki megutálta férjét s fiait, és öcséidnek nénje vagy, akik megutálták férjeiket és fiaikat; anyátok hitteus asszony és atyátok emoreus.
46 És a te nénéd Samaria vala, ő és leányai, ki bal kezed felől lakik vala; és öcséd, aki jobb kezed felől lakik vala, Szodoma és leányai.
47 És nem az ő utaikon jártál, és nem az ő utálatosságaik szerint cselekedtél, de csak kevés ideig; de aztán gonoszabb valál azoknál minden utadban.
48 Élek én! azt mondja az Úr Isten, így nem cselekedett Szodoma, a te öcséd, ő és leányai, amint cselekedtél te és a te leányaid.
49 Íme, ez volt a vétke Szodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.
50 És felfuvalkodának s cselekedének utálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor [ezt] megláttam.
51 És Samaria félannyit sem vétkezett, mint te, mert többek a te utálatosságaid, mint az övék; és így nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád minden utálatosságiddal, amelyeket cselekvél.
52 Te is azért viseld gyalázatodat, amelyre pedig nénédet ítélted; a te bűneid miatt, melyekben náluk utálatosabban cselekvél, igazabbak ők nálad. Szégyenülj meg hát te is s viseld gyalázatodat, hogy nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád.
53 És visszahozom foglyaikat, Szodomának s leányainak foglyait és Samariának s leányainak foglyait; s visszahozom a te foglyaidat is amazok közepette;
54 Azért, hogy viseljed gyalázatodat és megszégyenülj mindazokért, miket cselekedtél, mikor azoknak vigasztalásukra leszel.
55 És nőtestvéreid, Szodoma és leányai visszatérnek előbbi állapotukba, és Samaria s leányai visszatérnek előbbi állapotukba, és te is és leányaid visszatértek előbbi állapototokba.
56 És nem vala-e öcséd, Szodoma, szóbeszéd a te szádban kevélykedésed napján,
57 Minekelőtte kitudódott volna gonoszságod; amiképpen te most gyalázatuk vagy Szíria leányainak s minden körülötted valóknak, a filiszteusok leányainak, kik utálnak téged körös-körül?
58 Fajtalanságodat és utálatosságaidat magad viseled, azt mondja az Úr.
59 Mert ezt mondja az Úr Isten: És ha úgy cselekedtem veled, mint te cselekedtél, midőn megvetetted az esküt, hogy megtörd a frigyet:
60 Én megemlékezem frigyemről, amelyet veled ifjúságod napjaiban [kötöttem], és örök frigyet vetek veled.
61 És te megemlékezel utaidról és megszégyenled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, akik nagyobbak nálad, együtt azokkal, akik kisebbek, s adom őket neked leányaidul, de nem a te frigyedből.
62 És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr.
63 Hogy megemlékezzél és pirulj, és meg ne nyissad többé szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek neked mindenekben, valamit cselekedtél, azt mondja az Úr Isten.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala
Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 3Ján 1:1 – 1:15 Gájusnak. Az atyafiak iránt való vendégszeretetnek dicsérete és