
Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen
Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Ének; Aszáf zsoltára.
2 Isten, ne vesztegelj, ne hallgass és ne nyugodjál, Isten!
3 Mert íme, háborognak ellenségeid, s gyűlölőid fejüket emelik.
4 Néped ellen álnok tanácsot gondolnak s védenceid ellen terveket szőnek.
5 Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, hogy ne legyenek nemzet, hogy ne emlegessék többé Izrael nevét!
6 Mert tanácskoztak együtt, egy szívvel; szövetséget kötöttek ellened:
7 Az edomiták és ismáeliták sátrai, a moábiták és hagarénusok;
8 A gebaliták, ammoniták és amálekiták, a filiszteusok Tyrus lakosaival együtt.
9 Az asszír is szövetkezett velük, segítőjévé lettek a Lót fiainak. Szela.
10 Úgy bánj velük, mint Midjánnal, mint Siserával, mint Jábinnal a Kison patakjánál!
11 Akik elvesztek vala Endornál, [és] a föld szemetjévé lőnek.
12 Tedd őket, fejedelmüket olyanokká, mint Orebet s mint Zeébet, Zebahot és Szalmunát, minden felkentjükkel,
13 Akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait!
14 Én Istenem! Tedd őket olyanokká, amilyen a porfelhő, [és] amilyen a polyva a szél előtt;
15 Olyanokká, mint a tűz, amely meggyújtja az erdőt, és mint a láng, amely elégeti a hegyeket.
16 Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!
17 Töltsd el orcájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet!
18 Szégyenüljenek meg és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak,
19 Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta
Annak okáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. 2Pét 1:1 – 1:21 A
A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké,