
És készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul,
És készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul; így szerezzen neki engesztelést a pap az Úr előtt az
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Emlékeztessed őket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,
2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanúsítván minden ember iránt.
3 Mert régenten mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irigységben élők, gyűlölségesek, egymást gyűlölők valánk.
4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,
5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,
6 Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;
7 Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elöljárni azok, akik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek.
9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harcokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.
10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
11 Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.
12 Mikor Ártemást vagy Tikhikust hozzád küldöm, siess hozzám jőni Nikápolyba; mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.
13 A törvénytudó Zénást és Apollóst gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen fogyatkozásuk.
14 Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elől a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
15 Köszöntenek téged a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
És készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul; így szerezzen neki engesztelést a pap az Úr előtt az
A bárányt pedig ott ölje meg, ahol a bűnért való áldozatot és az egészen égőáldozatot ölik meg a szent helyen; mert amiképpen a bűnért, azonképpen
És a kelevény helyén fehér daganat, vagy vörhenyes fehér folt támad, jelentse magát a papnál. 3Móz 13:1 – 13:59 Az emberen fakadt poklosság megismerése 1