
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala
Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Uralkodék pedig ő helyette az ő fia, Jósafát, és megerősíté magát Izrael ellen.
2 És sereget helyezett Júda minden erős városaiba, és őrségeket helyezett Júda országába és Efraim városaiba, amelyeket az ő atyja, Asa meghódított vala.
3 És az Úr Jósafáttal vala, mivel az ő atyjának Dávidnak előbbi utain jára, és nem kére segítséget a bálványoktól,
4 Hanem az ő atyjának Istenét kereste, és az ő parancsolatiban járt vala, és nem Izraelnek cselekedetei szerint.
5 Azért az Úr megerősíté a királyságot az ő kezében, és az egész Júda ada Jósafátnak ajándékot, s gazdagsága és dicsősége igen nagy volt.
6 És az ő szíve felemelkedett az Úr útjain, és még jobban kiirtá Júdából a magaslatokat és az Aserákat.
7 Királyságának harmadik esztendejében elküldé az ő vezérei közül Benhailát, Obádiást, Zakariást, Nétanéelt és Mikáját, hogy tanítsanak a Júda városaiban,
8 És velük lévitákat: Semája, Nétánia, Zebádia, Asáel, Semirámót, Jónatán, Adónia, Tóbiás és Tóbadónia lévitákat, és velük Elisáma és Jórám papokat.
9 Tanítának azért Júdában, és az Úr törvényének könyve velük vala, mikor jártak vala Júda városaiban, tanítván a népet.
10 Ezért az Úr igen megrettenté a földnek minden országait, amelyek Júda körül valának, annyira, hogy nem merének Jósafát ellen hadakozni.
11 A filiszteusoktól is hoznak vala Jósafátnak ajándékot és adópénzt; az arábiabeliek is hoznak neki nyájakat, hétezer-hétszáz kost és hétezer-hétszáz bakot.
12 És Jósafát mindig nagyobb és hatalmasabb lőn, és építe Júdában kastélyokat és tárházakat.
13 És sok munkája vala neki Júda városaiban, és erős hadakozó férfiakból álló serege volt Jeruzsálemben.
14 Ez pedig azoknak száma nemzetségeik szerint: Júdában az ezredesek: Adna, a fővezér, és vele háromszázezer harcos.
15 Mellette Johanán volt a vezér, és vele kétszáznyolcvanezer ember.
16 Mellette Amásia, a Zikri fia, aki magát szabadakaratjából az Úrnak kötelezte vala; és ő vele kétszázezer harcos.
17 A Benjámin nemzetségéből vitéz harcos vala Eljada, és vele a kézívesek és pajzsosok kétszázezren.
18 Mellette Józabád, és vele száznyolcvanezren harcra felszerelve.
19 Ezek szolgálnak vala a királynak azokon kívül, akiket a király egész Júdában a megerősített városokba helyezett.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala
Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer
Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. 3Ján 1:1 – 1:15 Gájusnak. Az atyafiak iránt való vendégszeretetnek dicsérete és