Káleb hite és Hebron öröksége: teljes szívvel követni az Urat

Józsué 14-ben megkezdődik Kánaán földjének örökség szerinti kiosztása Eleázár pap, Józsué és a törzsek fejedelmei által, sorsvetéssel, az Úr rendelése szerint. Ebben a rendben előlép Káleb, Júda törzséből, és emlékeztet a negyvenöt évvel korábbi ígéretre, amikor Mózes neki ígérte azt a földet, amelyet a kémkedés idején hittel képviselt. Káleb, bár már nyolcvanöt éves, ugyanazzal a hittel és erővel kéri Hebron hegyvidékét, ahol óriások és megerősített városok vannak, mert az Úr ígéretében bízik, nem saját erejében. Józsué megáldja őt, és Hebront Káleb örökségévé teszi, mert „teljesen követte az Urat”. A fejezet üzenete: a hűséges hit hosszú távon is megáll, és Isten ígérete nem évül el; ugyanakkor figyelmeztet, hogy az örökség birtokbavétele sokszor éppen ott kezdődik, ahol a legnagyobb akadályok állnak.

Józs 14:1 – 14:15

A tizedfél törzs öröksége

  1 Ezek pedig azok, amiket örökségül vőnek el Izrael fiai a Kanaán földén, amiket örökségül adtak nekik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, akik valának Izrael fiainak nemzetségei felett;
  2 Sorsvetés által való örökségükül, (amint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilenc nemzetségnek és a félnemzetségnek:
  3 Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a lévitáknak pedig nem adott vala örökséget ő közöttük.
  4 Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
  5 Amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izrael fiai, és úgy oszták fel a földet.
  6 Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda neki a kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, amelyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában.
  7 Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam neki hírt, amint az én szívemben vala.
  8 Atyámfiai pedig, akik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
  9 És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
  10 Most pedig, íme megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, amialatt Izrael a pusztában bolyongott vala; és most íme, nyolcvanöt esztendős vagyok!
  11 Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre.
  12 Most azért add nekem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta az Úr.
  13 És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
  14 Azért lőn Hebron a kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izraelnek Istenét.
  15 A Hebron neve pedig annak előtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az anákok között. A föld pedig megnyugodott a harctól.