Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi a mi Urunk Jézus Krisztusa által.
1 Lőn pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ő szolgáit ő vele, és mind az egész Izraelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát]; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.
2 És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala.
3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felől, és monda [egy ember]: Nemde nem ez-e Bethsabé, Eliámnak leánya, a hitteus Uriás felesége?
4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá őt; ki beméne ő hozzá, és vele hála, mikor az ő tisztátalanságából megtisztult; és annak utána visszaméne az ő házához.
5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!
6 Akkor Dávid üzene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.
7 Mikor pedig eljutott Uriás ő hozzá, megkérdé őt Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harc folyása felől.
8 Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.
9 Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.
10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-e? Miért nem mentél le a te házadhoz?
11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izrael és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyílt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem művelem azt!
12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.
13 Ennek utána hivatá őt Dávid, és ő vele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne este aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.
15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelöl, ahol a harc leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.
16 Lőn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, ahol tudja vala, hogy erős vitézek vannak.
17 Kijövén azért a városbeli nép, megharcolának Joábbal, és elhullának egyesek a nép közül, Dávid szolgái közül, és a hitteus Uriás is meghala.
18 [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.
19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak,
20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja neked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni? Avagy nem tudtátok-e, hogy lelövöldöznek a kőfalról?
21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-e agyon a kőfalról egy malomkődarabbal és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a hitteus Uriás is meghalt.
22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, amivel megbízta volt őt Joáb.
23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu bejáratáig;
24 Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a hitteus Uriás is meghalt.
25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál amiatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd őt.
26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét.
27 És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érte külde Dávid és házába viteté őt és lőn neki felesége, és szüle neki egy fiat. De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Menedékvárosok rendje: védelem az akaratlan ölőnek és igazságos ítélet a közösségben. Fotórealisztikus, élethű bibliai korszak-jelenet egy kánaáni menedékváros kapujánál, amely Józsué 20 teljes üzenetét fejezi
A törzsek örökségének kiosztása és Józsué saját része Isten rendje szerint. Józsué 19 a még hátralévő törzsek örökségének kiosztását folytatja: Simeon, Zebulon, Issakhár, Áser, Naftali
Siló, a sorsvetés rendje és a késlekedő törzsek intésének üzenete. Józsué 18-ban Izráel egész gyülekezete Silóban gyűlik össze, és felállítják a gyülekezet sátorát, jelezve: a