Mennyei Atyánk örök igaz megmásíthatatlan tiszta Igéi.
Jel 19:1 – 19:21
1 És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, amely ezt mondja vala: Aleluja! az üdvösség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!
2 Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, amely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az ő szolgáinak vérét annak kezén.
3 És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké.
4 És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyi székben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja!
5 És a királyi széktől szózat jöve ki, amely ezt mondja vala: Dicsérjétek a mi Istenünket mindnyájan ő szolgái, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok!
6 És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható.
7 Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,
8 És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.
9 És monda nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nekem: Ezek az Istennek igaz beszédei.
10 És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nekem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok neked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.
11 És látám, hogy az ég megnyílt, és íme vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hívatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
12 És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga.
13 És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik.
14 És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
15 És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
16 És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
17 És láték egy angyalt állani a napban, és kiálta nagy szóval, mondván minden madaraknak, amelyek repdesnek vala az égnek közepette: Jöjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára;
18 Hogy egyétek a királyok húsát, és vezérek húsát és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtuk ülőknek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét.
19 És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül vala és az ő serege ellen.
20 És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette ő előtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének:
21 A többiek pedig megöletének a lovon ülőnek kardjával, amely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.
“Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!
Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy
És Jézus azonnal megengedé nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezren;
Némely pedig a jó földbe esék; és ad vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz